Újpest: itt járt a válogatott középpályás, de nem szerződtetik

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 14:01
Souleymane Diarra nem tér vissza Újpestre (Fotó: archív)
A napokban a Nemzeti Sport Online-on adtuk hírül, hogy az Újpest FC tárgyal korábbi középpályásával, a kilencszeres mali válogatott Souleymane Diarrával. Úgy tudjuk, a 29 éves játékos a héten Magyarországon járt, a szakmai stáb felmérte az állapotát és az a döntés született, hogy nem szerződtetik.

 

Kedden arról számoltunk be, hogy korábbi játékosával, a kilencszeres mali válogatott Souleymane Diarrával tárgyal az Újpest FC a 29 éves, jelenleg szabadon igazolható középpályás lehetséges visszatéréséről.

Úgy tudjuk, Diarra azóta megérkezett Magyarországra, de már távozott is, ugyanis a Mészöly Géza vezette szakmai stáb felmérte a tavaly nyár óta klub nélküli labdarúgó állapotát, és úgy ítélte meg, nem jelentene azonnal segítséget a csapatnak, ezért nem javasolta a szerződtetését.

Diarra 2015-ben Marokkóból igazolt először Újpestre, két év alatt 50 tétmeccsen szerepelt a liláknál, hat gólt szerzett (és nyolc gólpasszt adott). Újpestről előbb kölcsönben, majd végleg a francia Lenshoz került, később játszott Törökországban is. Legutóbb a francia másodosztályú Guingamp-ban szerepelt.

Az továbbra is kérdéses, érkezik-e a napokban újabb kiszemelt Újpestre, de az biztos, hogy mostantól már csak szabadon igazolható labdarúgók jöhetnek szóba.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, AIK – Svédország, szabadon igazolhatóként), Davit Kobouri (grúz, Dinamo Tbliszi – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Zalaegerszeg)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek:  
Távozók: Oliver Jürgens (észt, DAC 1904 – Szlovákia), Lirim Kastrati (koszovói, Widzew Lódz – Lengyelország), Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország), Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor – Törökország)  
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (csíkszeredai kölcsön után Kozármisleny)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

A Grasshoppershez igazolt az Újpest korábbi középső védője

Minden más foci
2025.09.05. 20:05
Ezek is érdekelhetik