Újpest: megérkezett az elefántcsontparti középpályás – hivatalos

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 13:26
Aboubakar Keita szerződtetését bejelentette az Újpest FC (Fotó: ujpestfc.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport délelőtt előre jelezte, az Újpest FC szerződtette a 26 éves, elefántcsontparti védekező középpályást, Aboubakar Keitát.

 

Aboubakar Keita lehetséges újpesti szerződéséről délelőtt számoltunk be, és azóta a klub is megerősítette a középpályás érkezését.

Keita Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban született 1997-ben. 2015-ben került Európába, először az FC Köbenhavn utánpótlásában pallérozódott. Egy évvel később fel is került a felnőttekhez, majd a koppenhágaiak több csapatnak is kölcsönadták. Így megjárta többek között a belga és a svéd élvonalat is, és játszott egyebek mellett a Charleroi, az OH Leuven és a Halmstad együttesében. Futballozott Izraelben is. Legutóbbi klubja az AIK volt, 2023-ban 14 svéd élvonalbeli meccsen 809 percet játszott. A 26 éves védekező középpályás kétszeres dán aranyérmesnek és kétszeres dán kupagyőztesnek vallhatja magát, és öt alkalommal szerepelt Elefántcsontpart U23-as válogatottjában is – mutatja be az új szerzeményt az ujpestfc.hu. A klub a bejelentéshez hozzáteszi, Keita a 19-es mezszámot választotta. 

Szerződtetésére a posztján ősszel szerepelt, nigériai Vincent Onovo sérülése miatt is volt szükség. Keita a harmadik újpesti Mészöly Géza-éra első igazolása, egyben a csapat idei harmadik szerzeménye lesz az albán jobbhátvéd, Albi Doka és a grúz belső védő, Davit Kobouri után.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Aboubakar Keita (elefántcsontparti, AIK – Svédország), Davit Kobouri (grúz, Dinamo Tbliszi – Grúzia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (Mezőkövesd)
Távozók: Oliver Jürgens (észt, DAC 1904 – Szlovákia), Lirim Kastrati (koszovói, Widzew Lódz – Lengyelország), Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország), Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor – Törökország)  
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (csíkszeredai kölcsön után Kozármisleny)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik