NB I: az Újpest közleményt adott ki, Mészöly Géza már a Puskás Akadémia ellen is ott lesz a kispadon

CS. M.CS. M.
2024.03.08. 17:40
Mészöly Géza újra ott lehet a pálya mellett (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, az MLSZ bejelentette, hogy enyhíti Mészöly Géza korábbi eltiltását. Az új döntés értelmében a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője már a Puskás Akadémia elleni pénteki (mai) bajnokin ott ülhet a kispadon. A bejelentésre az Újpest közleményben reagált.


A lila-fehér klub lezártnak tekinti az ügyet, de egy Mészöly-nyilatkozatot is csatolt a közlemény mellé.

„Kiállok az emberi egyenlőség mellett és elítélem a megkülönböztetés minden formáját. Az elővigyázatlan szóhasználatom miatt elnézést kérek mindenkitől, akit ezzel a szóval esetleg megbántottam” – mondta az Újpest trénere.

 

ELŐZMÉNYEK

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján erősítette meg értesülésünket, csökkentették Mészöly Géza korábbi büntetését.

„Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága megváltoztatta a Fegyelmi Bizottság Mészöly Gézával szemben hozott korábbi büntetését.

A Fellebbviteli Bizottsága megállapította, hogy az Újpest FC vezetőedzője megvalósította a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 8. § (2) bekezdésének j) pontja szerinti fegyelmi vétséget.

A bizottság az FSZ 9. § (2) bekezdése alapján Mészöly Gézát a sportszakemberi tevékenységtől 5 mérkőzésre eltiltja, valamint 500 ezer forint pénzbüntetés kifizetésére kötelezi. Az Újpest FC előző két, Mészöly Géza közreműködése nélkül lejátszott mérkőzése beleszámít a büntetésbe, a fennmaradó három mérkőzésről történő eltiltás végrehajtását a Fellebbviteli Bizottság az FSZ 10. § (5) bekezdés b) pontja alapján hat (6) hónapra felfüggeszti.

Az FVB a felfüggesztett 3 mérkőzésről történő eltiltás végrehajtását elrendeli, ha az eljárás alá vont szakember a felfüggesztés időtartama alatt újabb fegyelmi vétséget követ el” – közölte az MLSZ. 

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09