Nyert a Ferencváros, esélye sem volt hazai pályán a Mezőkövesdnek

2024.03.31. 19:50
Magabiztosan nyert Mezőkövesden a Ferencváros (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a sereghajtó Mezőkövesd a listavezető Ferencvárost fogadta, és a vendégek 3–0-s győzelmet arattak.

 

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencvárosi TC 0–3 (Loncar 38., 51., Varga B. 85.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 4130 néző. Vezette: Csonka

A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet elolvasni.

Kis túlzással olyan volt a Mezőkövesd-Zsóry–Fradi bajnoki, mintha ökölvívómeccset láttunk volna. Az erősebb, a favorit az elején csak játszott, ijesztgette a gyengébb hazaiakat, akik egészen jól állták az „ütéseket”, sőt, egy-egy váratlan megindulással még majdnem az is megesett, hogy Sztefan Drazsicsék viszik be az első találatot. Ám Andrej Lukic az első félidő közepén elkövetett bődületesen nagy hibája már sejttette, hogy ebből akár kiütés is lehet.

Nos, be is következett, ugyanis a Fradi az első játékrészben kifárasztotta ellenfelét, a másodikban pedig már jóval nagyobb sebességre kapcsolva szinte lehetetlen helyzetbe hozta a mezőkövesdieket. Leginkább a bal oldalon Marquinhos volt elemében, aki szinte őrületbe kergette a hazai védelem jobb oldalát. Látványos futballja tetszett a ferencvárosi közönségnek, olykor még a hazai tábor is tapsolt. A meccs embere mégsem ő lett, hanem a két gólt szerző Stjepan Loncar.

A ballábas játékos remekül futballozott „árnyékékként”, s higgadt, pontos lövéseivel padlóra küldte az ellenfelet. Ám még ekkor még nem számoltak rá a Mezőkövesdre. De jött a csereként beálló Varga Barnabás, aki halálos nyugalommal értékesítette az előtte kínálkozó lehetőséget, ezzel továbbra is magabiztosan vezeti a góllövőlistát. A győzelmen kívül másnak is örülhettek a zöld-fehér hívek, hiszen majd négy hónapos szünet után, még ha csereként is, de pályára léphetett Adama Traoré, a szurkolók egyik legnagyobb kedvence. 0–3

 

 

A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet elolvasni.

1. Ferencvárosi TC25174465–23+42 55 
2. Paksi FC26155645–31+14 50 
3. Fehérvár FC26134943–36+7 43 
4. Debreceni VSC26116940–32+8 39 
5. Puskás Akadémia26910738–29+9 37 
6. MTK Budapest261061035–49–14 36 
7. Diósgyőri VTK251051040–42–2 35 
8. Kecskeméti TE261041237–40–3 34 
9. Újpest FC261041235–50–15 34 
10. Zalaegerszegi TE26951241–51–10 32 
11. Kisvárda26621827–44–17 20 
12. Mezőkövesd26551624–43–19 20 
Az ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
6 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
7 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
9 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
18 órája

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Spéci szurkolói sál, a legpontosabb szabadrúgás – a Ferencváros bicskei kupatovábbjutásának legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 17:50