DVTK: visszatérhet a miskolci születésű U21-es válogatott – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 14:00
Kállai Kevin iránt a DVTK érdeklődik (Fotó: facebook.com/Mezőkövesd Zsóry)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a DVTK labdarúgócsapatának nyári kiszemeltjei között szerepel az NB I-től búcsúzó Mezőkövesd miskolci születésű, U21-es válogatott jobbhátvédje, Kállai Kevin.

 


 

A 22 éves, U21-es válogatott jobbhátvéd, Kállai Kevin a most befejeződött idényben alapembere volt az NB I-től búcsúzó Mezőkövesdnek, 27 bajnokin egy-egy gólt és gólpasszt ért el. A szerződése még egy évig él Mezőkövesden, de értesüléseink szerint a DVTK szerződtetheti. Kállai a diósgyőri szerződéssel hazatérhetne, hiszen Miskolcon született és a 2007–2008-as idényben a DVTK utánpótlásában kezdett el futballozni, onnan szerződött 2013-ban a szombathelyi Illés Akadémiára, majd a Haladás felnőttcsapatában játszott, 2022-től pedig Mezőkövesden szerepel.

Érdekesség, hogy Kállai helyére a 29 éves, szintén jobbhátvéd Csirmaz István szerződtetheti a Mezőkövesd, akinek a DVTK-nál lejár a szerződése, miután ebben az évadban csak egy meccsen lépett pályára az élvonalban. Neki pedig Mezőkövesden indult a pályafutása, legutóbb 2018-ban futballozott a matyóföldieknél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Távozók: Csirmaz István (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Pernambuco (brazil, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
9 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
9 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
21 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Megtörte a téli szünet a lendületet: a BVSC ellen ért véget az Ajka hárommeccses győzelmi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:00
Ezek is érdekelhetik