Ferenczi a következő idényre is marad Debrecenben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 14:04
Ferenczi hosszabbított (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC a hivatalos oldalán közölte, hogy 33 éves játékosa, Ferenczi János marad a klubnál, ugyanis hosszabbítottak vele.

„Automatikusan meghosszabbodik egy évvel Ferenczi János szerződése. A 33 éves futballista 2011-ben, mindössze 20 éves korában került fel a Loki felnőttcsapatához, a Vasas elleni bajnokin debütált az élvonalban. A klubhűség mintapéldája azóta alapemberré vált, stabil tagja a DVSC-nek, melynek színeiben már több mint 200 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, s a Loki szereplési örökranglistájának 9. helyén áll”emlékeztetett a DVSC honlapja.

„Óriási megtiszteltetés, hogy továbbra is számít rám a klub, és pozitívan állt a hosszabbításhoz – idézte a gárda oldala a kétszeres válogatott Ferenczit. – Ennyi év után is szeretném tovább segíteni a csapatot, és remélem, a többiekkel együtt örömteli pillanatokat tudunk szerezni a szurkolóknak. Bízom abban, hogy ezzel a klubhűséggel példát tudok mutatni a fiatalabb játékosok számára is. Köszönöm a legnagyobb szurkolóim, a családom támogatását!”

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
51 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
11 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 10:30

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik