Fogadáskészítővel kötéstiltás nélkül is kombinálhatod a fogadási lehetőséget az NB I-es meccseknél a Tippmixprón!

Vágólapra másolva!
2024.05.08. 09:43
Fotó: Kovács Péter
A legtöbb lényegi kérdés eldőlt az NB I-ben két fordulóval a bajnokság vége előtt: az FTC zsinórban hatodik bajnoki címét már korábban bebiztosította, az előző körben pedig az is biztossá vált, hogy a szezon végén a Mezőkövesd mellett a Kisvárda búcsúzik az élvonaltól. A nemzetközi kupaindulást érő helyekre – ezúttal a bajnoki negyedik helyezett is EKL-selejtezőben indulhat – azonban még több csapat is joggal pályázik. (X)

Miután a Magyar Kupa döntőjébe a Paks és az FTC jutott be – a finálét május 15-én rendezik a Puskás Arénában –, így ebben a szezonban az NB I negyedik helyezettje is megmérettetheti magát a nemzetközi porondon, ugyanis a két finalista bajnokságban elért helyezése is selejtezős helyre jogosítja a csapatokat. A további kiadó helyek sorsa azonban még nem dőlt el. 

A selejtezőért küzdő csapatok közül az MTK és a Puskás Akadémia lép pályára egymás ellen szombat délután: a két csapat szezonbeli mérkőzései egyaránt kiütéses Puskás Akadémia-sikert hoztak, a felcsútiak előbb 5–0-ra, majd 6–1-re győzték le a kék-fehéreket. Érdekesség, hogy a felsőházi csapatok közül egyedül az MTK rendelkezik negatív, mínusz 17-es gólkülönbséggel, amihez ez a két nagy különbségű vereség is kellően hozzájárult. Amennyiben a fővárosiak nem tudnak nyerni a Puskás Akadémia ellen, úgy kiszállnak a bajnoki 4. helyért zajló versenyfutásból.

MTK – Puskás Akadémia – A Puskás Akadémia szerzi az 1. gólt, a Puskás Akadémia nyeri az 1. félidőt, és legalább 3 gólt szerez a mérkőzésen
Fogadáskészítővel – 4,45

A forduló utolsó mérkőzésén, vasárnap este a Fehérvár a DVSC otthonába látogat, ami ebben a párosításban a debrecenieknek kedvez, hiszen az idény során korábban kétszer is az aktuálisan pályaválasztó csapat nyerte az összecsapásukat. Mindkét alkalommal az a csapat volt előnyben az első félidőt követően, amely később a három pontot is bezsebelte. További közös pont a két mérkőzésben, hogy a később győztessé váló csapat szerezte az első gólt – egy ilyen kombinációra a Tippmixprón elérhető fogadáskészítő funkcióval kötéstiltás nélkül is lehet fogadni!

DVSC – Fehérvár – DVSC nyeri az 1. félidőt és a mérkőzést, és a DVSC szerzi az 1. gólt
Fogadáskészítővel – 3,30

A tabella második helyén álló Paks Zalaegerszegre látogat a hétvégi fordulóban, és az MTK – Puskás Akadémia párosításhoz hasonlóan a két csapat szezonbeli meccsein is potyogtak a gólok: októberben 5–2-es paksi, februárban 4–3-as zalaegerszegi siker született. Mindkét alkalommal többgólos előnyben volt Bognár György csapata, ám míg hazai pályán csak a szépítésre futotta a ZTE erejéből, addig februárban fordítani is tudott a mérkőzés hajrájában.

ZTE – Paks – A mérkőzésen legalább 5 gól lesz, a Paks szerzi az 1. gólt, és Antonio Mance szerez gólt 
Fogadáskészítővel – 14,75

A megújult Tippmixprón a korábbinál nagyságrendekkel több fogadási lehetőség elérhető az NB I-es meccsek kapcsán, amelyekre Magyarországon csak a Tippmixen és a Tippmixprón lehet fogadni! 

Keresd a magyar focimeccseket a Tippmixpro honlapján!
 

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik