KTE: hiába az opció, Horváth Krisztofer sorsa a Torinótól függ

P. K.P. K.
2024.05.16. 16:48
Horváth Krisztofer (jobbra) jelen állás szerint a nyáron távozik Kecskemétről (Fotó: archív)
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben megvizsgáljuk a labdarúgó NB I-es csapatok kereteit, kiknek jár le a szerződése, milyen erősítéseket terveznek – most a Kecskemét következik.

 

A Transfermarkt szerint a Kecskeméti TE-nél négy kölcsönjátékos mellett további négy futballistának jár le a szerződése, de megkeresésünkre Tóth Ákos sportigazgató elmondta, utóbbiakkal már megegyeztek a folytatásról.

„Belényesi Csaba és Vágó Levente már korábban aláírta a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását, és van szerződése az új idényre Mihajlo Meszhinek is, a kapus Kersák Rolanddal pedig szóban már megállapodtunk a folytatásról” – fogalmazott a sportvezető.

A kölcsönjátékosok kapcsán elmondta, jelen állás szerint a nyáron Horváth Krisztofernek, Iynbor Patricknak, Nagy Olivérnek és Szendrei Ákosnak is lejár a szerződése a Kecskeméten, és visszatérnek klubjukhoz, de ez a helyzet még változhat.

A szurkolókat a kölcsönjátékosok közül alighanem a 31 bajnokin 11 gólt szerző Horváth Krisztofer jövője érdekli a legjobban, iránta értesüléseink szerint a Ferencváros és az Újpest is érdeklődik.

„Horváth Krisztoferre egyrészt nagyon büszkék vagyunk, hogy bekerült Kecskemétről az Eb-keretbe, másrészt a jövőjével kapcsolatban annyit mondhatok, szeretnénk megtartani, de nem rajtunk múlik, hogy marad-e. Hiába van opciós lehetőségünk a kivásárlására, mert a Torino egy nem sokkal magasabb összegért visszavásárolhatja, ha igényt tart rá. Ezért elsősorban az olasz klubon múlik, hogyan alakul a jövője” – nyilatkozta Tóth Ákos.

A sportigazgató a nyári erősítési tervekről elmondta, egy csatárt szeretnének igazolni, és több posztra is vannak kiszemeltjeik az NB II-ből, olyan játékosok, akik Kecskeméten hívhatnák fel magukra a figyelmet. Továbbá erősítést jelenthet a csapatnak, hogy sérüléséből már visszatért az idény nagy részét kihagyó Nikitscher Tamás, valamint az új évadban visszatérhet a szeptember óta hiányzó Nagy Krisztián is.

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Iynbor Patrick (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC), Nagy Olivér (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Október 21-én búcsúztatják Tóth Ákost, az úszók korábbi szövetségi kapitányát

Úszás
2026.09.17. 13:10

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15