Sportrádió: a Puskás Akadémia igazgatója szerint a felcsúti a legstabilabb csapat az FTC mellett

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 20:01
Tóth Balázs szerint a Puskás Akadémia az utóbbi évek egyik legstabilabb csapata (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Balogh Balázs műsorvezető vendége a korábbi válogatott labdarúgó, Tóth Balázs, a Puskás Akadémia klub- és akadémiaigazgatója volt, aki említést tett a csapat jelenlegi szerepléséről, a Puskás–Suzuki-kupáról és a napokban felröppenő sajtóhírekről is.

 

„Az elmúlt években a Ferencváros mellett mi vagyunk a legstabilabban teljesítő csapat – jelentette kis magabiztosan az interjú elején a sportvezető. – Öt idény alatt négyszer voltunk érmesek, amire most is van esély, ugyan az nem csak rajtunk múlik, hiszen az is fontos, hogy a Fehérvár ne tudja megverni a Diósgyőrt. Elsősorban azonban magunkra koncentrálunk, hogy a hétvégén magunknál tudjuk tartani a három pontot, a többit pedig majd a sors eldönti.”

A folytatásban Tóth Balázs a napokban felröppenő sajtóhírekre is kitért, miszerint a felcsútiak a 20 éves román tehetséget, Ionut Cojocarut nézték ki maguknak a következő idényre. 

„Nem igaz a hír. Gyakran futunk bele hasonló álhírekbe, amelyek inkább csak a játékos reklámjának tesznek jót, így akár az ára is emelkedhet.”

A beszélgetés során szó esett még a holnap kezdődő U17-es Puskás–Suzuki-kupáról is.

„Ez mindig hatalmas esemény nálunk nagyszerű szervezéssel, ahová szívesen jönnek vissza a legnagyobb európai játékosműhelyek is, mint például a Real Madrid. A mai nap folyamán érkeznek a csapatok, és egészen kedd reggelig itt is tartózkodnak majd. A kezdetekben mindössze két csapat vett részt a rendezvényen, mára azonban nyolc gárda indul a megméretésen.”

A teljes interjú – amelyben Tóth beszél még a csapat fiatal kapusáról, Pécsi Árminról, a következő idényben tervezett átigazolásokról és a saját nevelésű magyar válogatott játékosokról is – IDE KATTINTVA hallgatható meg.

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: távozott Tóth Balázsék edzője

Légiósok
Tegnap, 14:14

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

A Puskás Akadémia korábbi játékosával erősítene a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 14:33

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Csíkszeredába került kölcsönbe a Puskás Akadémia centere – hivatalos

Minden más foci
2026.01.23. 15:58
Ezek is érdekelhetik