A DVTK tulajdonosának távlati célja a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 21:57
Magyar Mátyás (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, újoncként a hetedik helyen zárta a labdarúgó NB I 2023–2024-es küzdelmeit a DVTK. Az egyesület tulajdonosa, Magyar Mátyás a klub hivatalos honlapjának értékelte a mögöttünk hagyott idényt, és beszélt a klub átigazolási politikájáról, egyúttal meghatározta a jövő évi célt.

 

Hosszabb interjút közölte az élvonalbeli újoncként végül simán bennmaradó és a hetedik helyen záró DVTK hivatalos honlapja a klub tulajdonosával, dr. Magyar Mátyással, amelyből kiderül, tavaly ilyenkor még az élvonalbeli tagság biztos megőrzése volt a csapat célja, amelyet az idény közben változtattak.

„Amikor elérhető közelségbe került a 4. hely, úgy módosítottuk a premizálási rendszerünket, hogy mindenki extra motivációt találjon a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásában. A futballban ritkán történnek csodák, és a másodosztályból nem vezet rövid út Európába, mert a siker nem csak a pénzen múlik. A módosított célkitűzést azért nem tudtuk teljesíteni, mert nem nyújtottunk kellően kiegyensúlyozott teljesítményt, a hosszú hajrában több pontot is elhullajtottunk a középmezőnyben és a tabella végén záró csapatok ellen” – idézte a dvtk.hu a tulajdonost, aki kitért a csapat átigazolási politikájára is.

„Akár fiatal, akár rutinos, akár magyar, akár légiós, akár saját nevelésű, akár máshonnan érkező játékosról beszélünk, olyan mentalitással kell rendelkeznie, melyet a diósgyőri szurkolók és mi magunk is elvárunk. Ahogy tavaly is mondtam, a hosszú távú építkezésben hiszek, három-öt évre van szüksége a Diósgyőrnek a nemzetközi kupaszerepléshez. Ebből egy év eltelt, a közös munkát elkezdtük. Az új idényre meg akarjuk tartani azt a magot - ráadásul a kulcsembereinknek élő szerződése van -, amelyik a 7. helyen végzett, és a tavasz közepén még megalapozottan hittünk abban, hogy akár egy nemzetközi kupaszereplést érő hely is elérhető. Eddig hárman távoztak, őket rutinos játékosokkal fogjuk pótolni” – mondta Magyar Mátyás, és kitűzte a következő idényre vontakozó célt is.

„Tovább akarjuk építeni a csapatot annak érdekében, hogy pár éven belül reális elvárás legyen a nemzetközi kupaszereplés kivívása, mert a szurkolótábor mellett természetesen a klubvezetés is szeretne valamilyen szép eredményt elérni. Idén sem szeretnénk úgy nekivágni a bajnokságnak, hogy csak maradjunk benn valahogy, hanem szeretnénk előrelépni, és a felsőházat célozzuk meg. A rajt előtt azt mondom, a 4-6. hellyel már elégedett lennék, ha felülteljesítünk, akkor még boldogabb leszek, de ha egy kicsit elmaradunk a várakozástól, akkor is megőrizzük az élvonalbeli tagságunkat” – árulta el Magyar.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

Külföldről érdeklődnek a DVTK védője iránt

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:26
Ezek is érdekelhetik