NB I: távozik az ETO sportigazgatója, Köteles László – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.06.25. 15:05
Köteles László távozik az ETO FC Győr csapatától (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-be idén visszajutó ETO FC Győr kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a klubtól az eddigi sportigazgató, Köteles László.

Köteles László szerződése június 30-án lejár, amelyet nem újít meg a győri klub, így a szakember távozik – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Mint ismert, a korábbi kapus tavaly március 1-jén állt munkába, és lett az ETO sportigazgatója. A klub honlapján úgy fogalmazott: az idény hátralévő részében akkor az volt a feladata, hogy felmérje, kik azok a játékosok, akik a komoly célokért küzdő ETO erősségei lehetnek a következő idényben, emellett már kereste azokat a futballistákat, akik komoly erősítést jelenthetnek a jövőben, és akikkel a csapat kivívhatja a feljutást.

„Tavaly nyáron jelentős erősítés történt a keretünkben, amiben Kötelesnek rengeteg munkája volt. Ez a munka az idény végén kifizetődött, ugyanis az ETO kilenc év után visszajutott az élvonalba és a következő idényt a legjobbak között kezdheti meg. A szakember szerződése az idény végeztével lejár, melyet nem hosszabbítunk meg, így Köteles László távozik” – áll még a klubhonlapon.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Zseljko Gavrics (szerb-bosnyák, DAC – Szlovákia) 
Kölcsönből visszatérhet: Buna Gábor (Tatabánya), Csóka Bálint (STK Samorín – Szlovákia), Lacza Alex (Pécsi MFC) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Tuboly Máté (debreceni kölcsön után DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kovács Márk (román-magyar, DAC 1904 – Szlovákia), Urblík Norbert (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), Luciano Fabian Vera (argentin, DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Farkas Balázs (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Lázadó fiatalok – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.09.13. 23:57

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Harminc éve már – de meddig még?! – Bodnár Tibor publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 23:50

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 19:38

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18