ETO: „Már nagyon várjuk!” – Győrben még meghatározó játékosokat keresnek az NB I-be

N-P. T.N-P. T.
2024.07.06. 18:30
A győri játékosok már nagyon várják a rajtot (Fotó: ETO FC Győr)
A labdarúgó NB I egyik újonca, a ETO FC Győr a másodosztályú Honvédot fogadta felkészülési mérkőzésen, és a gól nélküli első félidő után háromgólos győzelmet aratott. A találkozó után a győriek vezetőedzőjével, Borbély Balázzsal és játékosával, Csontos Dominikkel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Csontos Dominik elárulta: felkészülési mérkőzés ide vagy oda, fontos volt számukra az eredmény.

„A mester elmondta a csapatnak, hogy igenis fontos az eredmény, hiszen akár önbizalmat, akár egy jó löketet adhat a csapatnak. Úgyhogy úgy álltunk bele, nem kérdés, szeretnénk megnyerni a mérkőzést.”

Videónkban elmeséli, hogyan esett neki, hogy az élvonalban is számít rá az ETO; de megtudjuk, mennyire várják már a rajtot, illetve az is szóba kerül, hogy Szoboszlai Dominikhez, Bolla Bendegúzhoz és Csoboth Kevinhez hasonlóan neki is van főnixes múltja.

Borbély Balázs vezetőedzőtől megtudtuk: jól halad a győriek felkészülése.

„Eddig minden a terv szerint megy. Lekopogom, de komolyabb sérüléseink nincsenek, csak egy-két naposak vagy kisebb betegségek, amikből még ki tudunk jönni. Kedden játsszuk a következő barátságos mérkőzésünket a Somorja ellen. Fordított terhelés lesz, akik most harminc percet játszottak, hatvanat fognak. Közben próbáljuk az új játékosokat fokozatosan beépíteni.”

Videónkban beszél arról, hogy keresnek-e még új játékosokat a keretbe, illetve az ETO céljai is szóba kerülnek.

ETO FC Győr–Budapest Honvéd (NB II) 3–0 (0–0)
Győr: Gyurákovics – Vera, Szépe, Keresztes K., Csontos D. – M. Diarra, P. Anton, Vingler, Bumba – Skvarka, Lukics. A 60. perctől: Ruisz – Ráska, Krpics, Koncz, Vianna – Tóth Rajmund, Riquelme Rodrigues, Bánáti – Boschilia – Luc, Farkas B. Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Skvarka (49.), Bumba (51.), Ráska (63.)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
8 órája

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:04

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik