A játékvezetői bizottság elnöke elárulta, milyen hibákat követtek el az előző NB I-es idényben

S. B.S. B.
2024.07.23. 10:14
Hanacsek Attila szerint a Paks–FTC rangadón nagyot hibázott a VAR (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról már beszámoltunk, a férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másodosztályban és harmadosztályban működő játékvezetők Telkiben vettek részt a szokásos idény előtti edzőtáborozásukon. A megszokott továbbképzés mellett azonban ezúttal a Játékvezetői Bizottság elnöke, Hanacsek Attila arról is beszámolt, milyen hibákat vétettek a bírók az előző idényben.

„A felkészülés során fontos szerepet kapott az előző idény hibáinak elemzése, javítása, még akkor is, ha a statisztikai mutatók alapján összességében sikeres idényt zártunk” – idézte a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) az elsősorban a pozitívumokat kiemelő Hancsek Attilát.

 „A súlyos hibák száma közel nyolcvan százalékkal csökkent az OTP Bank Ligában, miközben az elmúlt tíz év legjobb döntési pontossági eredményét sikerült elérnünk: az ítéletek kilencvennyolc százaléka volt helyes az idény során. Örvendetes, hogy az előző idényben nem volt gólhiba, szabálytalan gól, illetve meg nem adott szabályos gól sem fordult elő” – tette hozzá a szakember. 

Ezt követően azonban a Hancsek kitért arra is, mikor és milyen hibák akadtak az előző idény során. 

Természetesen előfordultak hibák is, az OTP Bank Ligában hat kiállítással és hat büntetővel kapcsolatban téves döntés született a VAR-rendszer alkalmazása mellett is. Ilyen volt a DVSC–Újpest mérkőzés, ahol egy, az ellenfél testi épségét veszélyeztető cselekedetet nem büntettek megfelelően, illetve a 16. fordulóban, nagyon fontos meccsen, a Paks–FTC rangadón a VAR helyben hagyta a játékvezető tévesen megítélt büntetőjét” – árulta el a bizottság elnöke. 

Minden más foci
2024.07.22. 16:44

MLSZ: megtartották idény előtti edzőtáborukat a magyar játékvezetők

Értékelték az előző évadban nyújtott teljesítményt, továbbá megvitatták a legfrissebb szabályváltoztatásokat is.

 

 

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:26

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
2026.07.02. 22:34

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30
Ezek is érdekelhetik