MLSZ: megtartották idény előtti edzőtáborukat a magyar játékvezetők

M. B.M. B.
2024.07.22. 16:44
Fotó: MLSZ
A férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másodosztályban és harmadosztályban működő játékvezetők Telkiben vettek részt a szokásos idény előtti edzőtáborozásukon – közölte hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

„A program a szokások szerint a keretek értékelésével kezdődött, majd fizikai (rövid távú futás, interval teszt, az asszisztenseknek coda-teszt), elméleti teszt és VAR-teszt következett, valamint a résztvevők visszatekintettek az előző idény fontosabb eseményeire és megvitatták az IFAB legfrissebb szabályváltoztatásait– olvasható az MLSZ közleményében, amely kitér a legfontosabb szabályváltoztatásokra is. 

„A büntetőrúgások során csak akkor kell büntetni a játékosok idő előtti belépését a tizenhatoson belülre, ha a belépő játékos hatással van a játékra. A nem szándékos kezezések után, amikor a játékvezető büntetőt ítél, akkor a fegyelmezés tekintetében azokat az elveket kell követni, melyet a lábbal elkövetett, a labda megjátszására vagy annak megszerzésére tett próbálkozások esetén” – summázta a legfontosabb változásokat a közlemény. 

„Az edzőtábor programjában a UEFA által rendelkezésre bocsátott videóanyagok közös elemzése is szerepelt, valamint minden résztvevő személyre szóló visszajelzést kapott az előző idényben nyújtott teljesítményéről, az értékelést az ellenőri jelentések alapján, egy komplex statisztikai rendszer segítségével végezte el a Játékvezetői Bizottság” – foglalta össze a további történéseket a szövetség. 

 

Legfrissebb hírek

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
Tegnap, 0:18

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.07.03. 15:33

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
2026.07.03. 09:11

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
2026.07.02. 22:34

Clément Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:51

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:59

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
2026.06.30. 10:53

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:29
Ezek is érdekelhetik