Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 09:32
George Dobson mégsem lesz a Fehérvár játékosa (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, George Dobson mégsem csatlakozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC-hez.

 

A Fehérvár FC még februárban kötött előszerződést George Dobsonnal. Korábban megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint a játékos visszamondta a fehérvári szerződést, és ezt a klub szerda reggel hivatalosan is megerősítette.

A klub a hivatalos oldalán közzétett közleményben leírja, hogy az angol futballista személyes okokra hivatkozva kérte, ne léptessék életbe július elsejétől érvényes szerződését.

A Fehérvár elfogadta a kérést, így a 26 éves játékos nem csatlakozik a felkészüléshez. George Dobson az előző idényt az angol harmadosztályú Charltonnál töltötte, melynek színeiben 43 bajnokin lépett pályára, ezeken két gólt és négy gólpasszt jegyzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg) 
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Bedi Bence (Zalaegerszeg – szabadon igazolható), Csontos Dominik (ETO FC Győr)
Távozók: Bese Barnabás (Újpest), Gergényi Bence (Újpest), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Srajaevo – Bosznia-Hercegovina), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia), 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus, ismét kölcsönbe?), Fiola Attila (lejárt a szerződése), Franck Bambock ( kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik