Varga Barnabás: Örülök, hogy ennyivel megúsztam

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 17:34
null
Varga Barnabás a Fradi Médiának adott interjút (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott támadója, Varga Barnabás szülőfalujában beszélt a következő időszakról.

 

Mint ismert, Varga Barnabás a magyar válogatott Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésén szenvedett arccsonttörést. A támadó néhány nappal sérülése után elhagyta a kórházat, és párjával, Laurával hazatért Magyarországra.

„Az első pár nap nehezebb volt. Hálás vagyok a doktornőnek, hogy ilyen jó munkát végzett – mondta Varga Barnabás, akivel a FradiMédia a szülőfalujában, Szentpéterfán készített interjút. A játékos arra kér mindenkit, hogy a visszatéréséig ne keressék kérdésekkel, a következő időszakban minden energiájával a mielőbbi felépülésre akar koncentrálni.

„Ez várhatóan fél évig tart – árulta el a magyar válogatott támadója még július elején. – Három-négy hét múlva végezhetek komolyabb edzéseket, ezeket már maszkban, hiszen a foci nem állhat meg. A teljes felépülés fél évig tart, de addig is pályára tudok lépni. A maszkot teljes felépülésig kell majd viselnem.”

Az ütközés után arról szóltak a hírek, hogy Varga a pályán kommunikált az orvosokkal, ő azonban erre nem emlékszik. „Semmire sem emlékszem. Az első emlékem a mentőből van, onnan is csak pár perc van meg, de a kórházból már majdnem mindenre emlékszem. Arra sem emlékszem, hogy kommunikáltam volna a pályán az orvosokkal. De magára a mérkőzésre emlékszem.”

A barátnője, Skrapits Laura a stadionban aggódott érte. „A lelátón semmit sem tudtunk, annyi információnk sem volt, mint a tévénézőknek” – mondta Laura, és hozzátette, később a mentőautó után tudott menni.

„Párszor már visszanéztem az esetet – árulta el Varga. – Nem rettenek el az ilyenektől, benne van a fociban. Annyira nem hat meg a dolog, de örülök, hogy ennyivel megúsztam, aztán majd folytatjuk tovább.”

Elmondta, hogy az elején, az első egy-két felugrásnál biztosan lesz benne némi félsz, de ez el fog múlni. „Köszönöm szépen a sok aggódást és a sok üzenetet. Hamarosan visszatérek.”

TELJES INTERJÚ ITT TEKINTHETŐ MEG!

 

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
55 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
19 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
Tegnap, 9:36

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13
Ezek is érdekelhetik