A Varga Barnabást a pályán kezelő német orvos szerint az együttműködés nem mehetett volna jobban

A VfB Stuttgart csapatorvosaként is tevékenykedő szakember a magyar csapatorvos (Dr. Szilas Ádám – a szerk.) jelzésére rohant be a pályára, hogy kivizsgálja Varga állapotát.
„Elsőként az alapvető életfunkciókat vizsgáljuk meg – ilyen például a szívverés, a vér áramlása és a légzés –, de szerencsére ezeken a területeken nem volt gond. Ez azt jelenti, hoyg Varga eszméleténél volt és reagált az őt érő impulzusokra, még a lábát is meg tudta mozdítani” – idézi a svájci oldal a Bildnek nyilatozó orvost.
Miután kiderült, hogy Varga élete nincs veszélyben, az orvosok megvizsgálták a fejét és gerincét, majd kórházba szállították.
„Miután sikerült stabilizálni Varga állapotát, kórházba vittük, hogy kivizsgáljuk és pontos diagnózist állítsunk fel – fogalmazott Dr. Best, majd elmondta, hogy a sikeres együttműködés után a magyar csapatorvos megölelte német kollégáját. – A közös munkát nyugodtan és koncentráltan végeztük el, szerintem ez ennél nem mehetett volna jobban.”

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Gyermeket vár Varga Barnabás kedvese

Szűcs Tamás pozitív élményekkel tért haza a Famalicaótól




