Dejan Sztankovics vállalja a felelősséget döntéséért

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2024.08.27. 10:01
Dejan Sztankovics vállalja a felelősséget (Fotó: Imago Images)
Távozása óta először szólal meg a magyar médiában Dejan Sztankovics, a Ferencváros korábbi vezetőedzője magyarázatot adott kurta-furcsa lelépésére.

Nem lopta be magát a ferencvárosi szurkolók szívébe Dejan Sztankovics. A magyar bajnokcsapatot 2023 szeptembere és 2024 májusa között irányító szerb tréner a Magyarországon töltött időszakában számos alkalommal hangoztatta, mennyire fontos neki a Ferencváros, pályája elején járó edzőként mekkora lehetőség ilyen nagy múltú klubot irányítania – ehhez képest az első adandó alkalommal lelépett.

A 45 esztendős szakember − aki labdarúgóként a Lazióval KEK-et, az Internazionaléval BL-t nyert − a Paks ellen 2–0-ra elveszített Magyar Kupa-döntőt követően jelentette be a Ferencváros vezetőségének, elfogadta egy másik klub ajánlatát, távozik a Fraditól, és a jövőben a Szpartak Moszkva vezetőedzője lesz. Lelépése finoman fogalmazva is kiverte a biztosítékot a zöld-fehér drukkerek körében, amennyire szimpatizáltak vele addig, olyannyira megutálták meglepő lépését követően.

Távozása óta először szólal meg a magyar médiában Dejan Sztankovics, akit Moszkvában értünk utol telefonon, és bár hosszasan beszélgetett velünk, a Szpartak Moszkvánál kialakított szabályok miatt nem szerette volna, ha hosszú nyilatkozat jelenik meg vele a magyar sajtóban. A távozása már így is elegendő témát szolgáltatott a magyar és az orosz médiában. A tréner hidegvérű profiként beszélt a Ferencvárosnál töltött időszakáról, a közösen átélt sikerekről, kudarcokról, s a Fradi-szurkolók reakciójától sem voltak álmatlan éjszakái.

„Nézze, ez a profi labdarúgás velejárója – mondta a Nemzeti Sportnak Dejan Sztankovics, akit a Fraditól időközben követett a Szpartakhoz a brazil Marqui­nhos és a suriname-i Myenty Abena is. – Edzők jönnek-mennek, a szurkolók pedig vagy megkedvelnek valakit vagy nem. Adódott az életemben egy ilyen lehetőség, és mint minden édesapa, én is a legtöbbet szeretném adni a családomnak. De visszakérdezek: ha maradok, és tegyük fel, pocsék játékkal elvérzünk a nemzetközi porondon a Midtjylland ellen, másnap pedig kirúgnak, akkor is ekkora szám lett volna az edzőváltás? Rövid időn belül jön az utódom, az élet pedig ment volna tovább… Én pedig ott állok munka nélkül, elszalasztva egy ilyen lehetőséget az életemben.”

A kispadnál rendre szenvedélyesen meccselő szerb vezetőedző nem szerette volna, ha ennél többet leírunk, ahogyan fogalmazott: így is többet mondott a kelleténél.

Dejan Sztankovics korábban ugyancsak lapunknak árulta el, sohasem szeretett sumákolni, gyerekként is beleállt a konfliktusokba, kiállt a döntései mellett. Mindig lehetett rajta látni, ha örül vagy ha éppen mérges, így volt ez Magyarországon is. Moszkvai munkavállalása szakmai szempontból azonban megkérdőjelezhető. Az orosz-ukrán háborús helyzet miatt a Szpartak Moszkva a többi csapattal együtt nem indulhat a nemzetközi kupákban, csupán hazai környezetben mutathatja meg, mire képes. Ráadásul Moszkva Budapestnél jóval távolabb van Milánótól, ahol az edző családja él, onnan még nehezebb hazalátogatnia.

A kezdeti botlás, vagyis az Orenburg otthonában 2–0-ra elveszített bemutatkozása óta mindenesetre veretlen a Szpartakkal, hét tétmérkőzésből ötöt megnyert, kettő pedig döntetlennel zárult. Csapata szombaton a szentpétervári Zenit otthonában játszott 0–0-t a bajnokságban, amelyben hat fordulót követően az ötödik helyen áll.
 

 

Legfrissebb hírek

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02