Baki Ákos: Lehetne újra egy kapott gól nélküli meccsünk

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2024.11.07. 08:33
Baki Ákos egykori klubja, az MTK ellen készül – a nyíregyháziak védője reméli, hogy a következő hetekben sok pontot szerez együttesével, a Spartacus a következő három NB I-es fordulóban ugyanis hazai pályán játszik (Fotó: Török Attila)
Már 2015-ben is játszott a Nyíregyháza–MTK Budapest bajnokin Baki Ákos, ám akkor a vendégeket erősítette, pénteken viszont a Spartacusban léphet pályára.

Nem mostanában történt, hanem közel tíz esztendővel ezelőtt. 2015. április 25-én a Nyíregyháza Spartacus a bajnokság 25. fordulójában az MTK Budapestet fogadta, a mérkőzés 1–1-es döntetlennel végződött (a hazaiak gólját Rezes László, a vendégekét Khaly Thiam szerezte). Akkor aligha fordult meg bárkinek is a fejében, hogy a két csapat hasonló párosításban csaknem egy évtized múlva találkozik az élvonalban, de gyanítjuk, annak is kicsi volt a realitása, hogy az akkor pályára lépő labdarúgók közül lesz olyan, aki a 2024–2025-ös idényben is futballozhat a Nyíregyháza–MTK mérkőzésen. Márpedig a helyzet ez, ám csavart jelent, hogy ezúttal a másik együttest erősíti.

 „Garami Józsi bácsi volt akkor az MTK vezetőedzője, azon a tavaszon már rendszeres játéklehetőséget kaptam tőle, így Nyíregyházán is kezdtem – ment vissza az időben Baki Ákos, aki akkor a kék-fehérek labdarúgója volt, ám 2022 nyara óta a Spartacust erősíti. – A régi stadionban volt a találkozó, nálunk Hegedüs Lajos védett, rajta kívül többek között Dragan Vukmir, Vass Ádám, Pölöskei Zsolt és Torghelle Sándor is pályára lépett, és úgy rémlik, nehéz meccset játszottunk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, mégis hátrányba kerültünk, aztán Khaly Thiam fejesével egyenlítettünk, és végül egy pontot szereztünk. Ennek már több mint kilenc éve, azóta csak egyszer találkozott a két együttes az NB I-ben, méghozzá a mostani idény elején, a Hidegkuti Nándor Stadionban. Sajnos, azt a gerincsérvem miatt ki kellett hagynom, de természetesen ott voltam, így láttam, hogy az MTK megérdemelten győzött le bennünket.”     

Baki Ákos pályafutása a szülővárosában, Zalaegerszegen kezdődött, ám fiatalon az MTK Budapesthez került, és az eddigi pályafutása nagy részét a klubnál töltötte. Éppen ezért sejthető, különleges lesz számára a pénteki bajnoki, és bár nem titkolja, rengeteget köszönhet a fővárosi klubnak, bízik benne, hogy a Spartacus borítja a papírformát, és otthon tartja a pontokat.

„Tizennégy évesen kerültem az MTK-hoz, ott tanultam meg mindent a futballból… – folytatta a nyíregyháziak harmincéves védője. – A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián Bese Barnabás és Hangya Szilveszter is a korosztályomhoz tartozott, ott váltam felnőtté, a klub játékosaként mutatkozhattam be az NB I-ben. A profi pályafutásom döntő részét a klubnál töltöttem el, nem kérdés, nagyon sokat köszönhetek az MTK-nak! Hogy a pénteki párharctól mit remélek? Az előző fordulóban döntetlent játszottunk Győrben, és mint minden pontot, azt is megbecsüljük. Láttuk az MTK összecsapását a ZTE ellen, ellenfelünk nem játszott igazán jól, de a hajrában így is egyenlített. Amióta tizenkét csapat alkotja az élvonal mezőnyét, az MTK rendre liftezett az NB I és a második vonal között, ugyanakkor a mostani idényt nagyon jól kezdte. Horváth Dávid vezetőedzőben bízik a vezetőség, a csapat rendre kihasználja a lehetőségeit, jó futballt játszik. Most sorozatban háromszor hazai pályán játszunk, pénteken is biztosan kint lesz öt-hatezer szurkoló a stadionban, az ő támogatásuk nagyon sokat jelenthet. Védőként nem bánnám, ha lenne újra egy olyan meccsünk, amit kapott gól nélkül fejezünk be, egy gólt elöl úgyis »találunk«. Két futballozni akaró csapat lesz a pályán, bízom benne, mi nyerjük meg a meccset!”

13. FORDULÓ
November 8., péntek
20.00: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest
November 9., szombat
13.30: ZTE FC–Puskás Akadémia
16.00: DVSC–ETO FC Győr
18.30: Újpest FC–Paksi FC
November 10., vasárnap
15.30: DVTK–Fehérvár FC
18.00: Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08