Az ETO sportigazgatója megnevezte, kikkel bontanának szerződést

• P. K.
2024.12.24. 12:56
Michal Skvarka kevés játéklehetőséget kapott az őszi szezonban, távozhat Győrből (Fotó: eto.hu)
Az NB I-es ETO FC Győr sportigazgatója, Steven Vanhaeren megnevezte azt a két játékost az őszi keretből, akikkel tárgyalak élő szerződésük megszüntetéséről.

 

A kislafold.hu számolt be arról, hogy az ETO FC Győr sportigazgatója, Steven Vanhaeren a hajraeto podcastben megnevezett két játékost, a szlovák középpályást, Michal Skvarkát és az osztrák szélsőt, Christopher Kröhnt, akikkel már tárgyalnak élő szerződésük felbontásáról. Nem lenne meglepő a távozásuk, hiszen Skvarka hét bajnokin csak 377 percet játszott az őszi szezonban az ETO-ban, az élvonalban, Kröhn pedig csak egy meccsen kapott lehetőséget az NB I-ben, még az első fordulóban. 

A regionális hírportál megemlíti, hogy a harmadik számú kapus, az őszi szezonban egy élvonalbeli bajnokin védő, 22 éves Ruisz Barnabás a több játéklehetőség reményében kölcsönbe kerülhet és egy fiatal kerülhet fel a helyére az első kerethez a győri utánpótlásból. Ugyancsak kölcsönbe mehet tavasszal az argentin Luciano Vera, akinek a helyén a 19 éves, saját nevelésű Bíró Barnabás kaphat több szerepet.

A lehetséges erősítésekkel kapcsolatban a Kisalföld megjegyzi, mindhárom csapatrészbe szeretne igazolni a klub, a konkrét kiszemeltek között a 70-szeres válogatott védőt, Lang Ádámot említi, akivel kapcsolatban a napokban arról számoltunk be, hogy a DVSC is szerződtetné. 

A kisalfold.hu az ETO téli felkészülési programját is vázolja. A tervek szerint öt felkészülési mérkőzést vív a csapat, január 11-én Győrött a Tatabányát fogadja az ETO, majd Dunaszerdahelyen a cseh Sigma Olomouc ellen lép pályára. Január 16. és 26. között pedig törökországi edzőtáborba utaznak a győriek: január 16-án utazik Larába a csapat, ahol pályára lép a szerb Novi Pazar, a bolgár CSZKA Szófia és a bosnyák Velez Mostar ellen.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: –
Kölcsönből visszatért: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Lang Ádám (Omonia  – Ciprus) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Ruisz Barnabás (?), Luciano Vera (argentin, ?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák), Chistopher Kröhn (osztrák)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08