Az NB I-ben nehezebb? – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2024.12.01. 23:46

A LABDARÚGÓ KETTŐS RANGADÓK visszahozásának ötlete időről időre felvetődik, ám egyrészt igazából csak az ezt megélő korosztály hordozza még magában e szép emléket, az érintett klubok kevésbé, másrészt a négyes mezőny „fele” momentán az NB II-ben senyved… Mindez onnan jutott az eszembe, hogy szombaton Honvéd–Vasas meccset rendeztek a második, vasárnap Újpest–Ferencváros derbit az első vonalban. Kispesten enyhén szólva alacsony színvonalon zajlottak az események, hogy aztán a végén az ebben az osztályban is sereghajtó hazaiak örülhessenek a bennmaradás reményét erősítő három pontnak.

Több mint huszonnégy óra múlva a főváros másik végén már sokkal magasabb szinten és emelkedettebb hangulatban, csaknem telt ház előtt zajlott a csata. A Fradi azonnal „agresszorként” viselkedett és ziccereket alakított ki, de a csütörtöki, Malmö elleni Európa-liga-találkozóval ellentétben ezúttal sokkal kisebb hatékonyságot mutatott. Persze úgy is fogalmazhatunk, hogy az első játékrészben Piscitelli lehúzta a rolót, Traoré közeli stukkolását például ritkán látható bravúrral tolta a lécre. A szünetig a vendégek uralták a játékot – igaz, a svédekkel szemben alkalmazott kontrákra nem hagyatkozhattak a behúzódó rivális miatt –, de egyre inkább elfogytak a ziccereik, a lilák alapvetően a védekezéssel törődtek.

A második játékrész elején érkezett meg az első újpesti kapura lövés Horváth Krisztofer révén, Dibusz kicsit csodálkozott a ritkaságon, de azért kiütötte a labdát, mint ahogy Ljujics szabadrúgását is. A kettő között a másik oldalon Abu Fani hatalmas helyzetet hibázott el, így gólszerző helyett kisvártatva csere lett. A drukkerek a nézőtéren tűzijátékkal szórakoztatták magukat, a pályán sajnos nem egészen ez történt, az FTC lendülete fogyott, ám az Újpesté sem vált mindent elsöprővé, egyedül Brodic próbálkozott, hasztalan.

A gyürkőzés végén elmaradt a gól, a lilák sorozatban ötödször sem találtak be a Fradi hálójába, ám nagyjából öt év elteltével legalább pontot szereztek. A vendégek pedig a legutóbbi öt bajnokijukból csupán egyet nyertek meg, igaz, egyet sem veszítettek el, érdekes módon a nemzetközi porondon jobban megy nekik. Mondjuk azt, hogy ilyen erős az NB I...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
11 órája

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41