Dibusz: Sok dühítő momentuma volt a meccsnek, amit magunknak köszönhetünk

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 23:10
(Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Debrecen őrült meccsen 5–4-re legyőzte a Ferencvárost. A mérkőzés után a vendégek válogatott kapusa, Dibusz Dénes értékelt.

„Sok dühítő momentuma volt ennek a meccsnek. Magunknak köszönhetjük, mert rosszul indítottuk a találkozót, már a középkezdésnél belerúgtuk a labdát az ellenfélbe. Megint 0–3-mal kezdtünk, aztán szépen visszajöttünk emberhátrányban is. Onnantól nem lehetett panasz a csapatra, tíz emberrel is küzdöttünk, mentünk előre. Aztán a második félidőt hasonlóan kezdtük, mint az elsőt, onnan már nem tudtunk felállni” – mondta Dibusz Dénes. 

„Voltak pontrúgásaink, lövőhelyzeteink, találhattunk volna még egy gólt. Összességében viszont az biztos, hogy ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk pontot. Nem szabad ezt az eredményt elfelejtenünk, mert most már talán megtanuljuk, hogyan kell belemenni a bajnoki meccsekbe. Minden mozdulat, minden párharc számít. Az 50-50-es labdákat nem tudtuk megtartani, nem jöttünk ki jól ezekből” – tette hozzá a Ferencváros kapusa.  

LABDARÚGÓ NB I
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
DVSC–FERENCVÁROSI TC 5–4 (3–3)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5011 néző. Vezette: Csonka Bence (Bornemissza Norbert, Szalai Balázs)
Gólszerzők: Bárány (2., 5., 17.), Domingues (49., 59.), ill. Varga (30., 42. – az első 11-esből), Saldanha (45+2.), I. Cissé (82.)
Kiállítva: Szalai G. (31.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
50 perce

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
23 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik