Hollandiában folytathatja a ZTE alapembere

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.29. 14:08
Mim Gergely Hollandiában folytathatja (Fotó: Szabó Miklós)
Egy holland élvonalbeli csapat is szerepel Mim Gergely kérői között – értesült róla az nb1.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport Online.

A tizedik helyen álló Zalaegerszegben Mim Gergely kiemelkedett, a szélső tizenhat bajnokin hétszer is eredményes volt, nem véletlen, hogy több csapat is kiszemelte.

Mimet tavasszal vásárolta meg végleg a ZTE a Puskás Akadémiától, de könnyen előfordulhat, hogy már a télen tovább is adja: korábban az Újpest mellett lengyel kérőről is hallani lehetett, most pedig az nb1.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport Online is úgy értesült, hogy egy holland élvonalbeli együttes is szerződtetné a 25 éves futballistát.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos eddig 63 élvonalbeli mérkőzésen 14-szer talált a kapuba.

Frissítés (vasárnap, 22.00)

A ZTE a Facebook-oldalán megjelent közleményében cáfolta a híreket:

„Az elmúlt napokban több portálon is megjelentek hírek Mim Gergely játékjogának esetleges értékesítéséről, mint ahogyan a lent található cikk is mutatja. Ezúton szeretnénk hivatalosan tisztázni, hogy klubunknak nem áll szándékában megválni Mim Gergely játékjogától a téli átigazolási időszakban, továbbá fontos hangsúlyozni, hogy a játékosért hivatalos ajánlat még nem érkezett klubunkhoz.”

 

Legfrissebb hírek

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik