Szoboszlai előképe – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.12.10. 23:27
Labdarúgó NB I
2024.12.10. 10:07

BL-győztes játékos a Fradiban: Naby Keita aláírt – hivatalos

Az NB I történetének második BL-győztes labdarúgója futballozhat a Ferencvárosban, a középpályás kölcsönbe érkezik Brémából.

A FERENCVÁROS első, a magyar NB I második Bajnokok Ligája-győztes labdarúgója lett Naby Keita, miután kedden egy évre (vételi opcióval) kikölcsönözték őt a zöld-fehérek német „színtársuktól”, a Werder Brementől. Nincs mese, ez szenzáció, nem mindennap koptatja ilyen kvalitású játékos a hazai stadionok gyepét. Mivel az 58-szoros guineai válogatott középpályás a vasárnapi, ZTE elleni derbin már ott ült a Groupama Aréna lelátóján, túl nagy meglepetést nem okozott a hír, de azért Keitának át kellett esnie az orvosi vizsgálaton, és a feleknek is egymás tenyerébe kellett csapniuk. Megtörtént.

Érdemes nézegetni Keita névjegyét, valamint azokat a videókat, gólösszefoglalókat, amelyek fellelhetők róla a világhálón, s rögtön láthatjuk, igazi gyémánt került az Üllői útra, bár már nem csiszolatlan. Februárban betölti a harmincat, az a fő kérdés, mennyit veszített a fényéből pályája zenitje óta. Abban ugyanis talán megegyezhetünk, hogy a Liverpool FC-nél 2018 és 2023 között eltöltött időszakhoz és színvonalhoz képest feljebb már nem jut karrierje során. BL-, Premier League-, FA-kupa-, európai Szuperkupa- és klubvilágbajnoki diadalnak volt tevékeny részese, előtte osztrák bajnoki címet szerzett, s lipcseiként bekerült a német Bundesliga szezonválogatottjába is.

Érdekes párhuzam, hogy Keita Szoboszlai Dominik amolyan előképe, hiszen szintén a Red Bull-birodalomban bontakoztatta ki a tehetségét, s honfitársunkhoz hasonlóan az RB Salz­burg és az RB Leipzig csapatán át került Liverpoolba. Sőt, még a mezszámuk is egyezik, egészen pontosan Szoboszlai tőle „örökölte” a „vörösök” 8-as dresszét. Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója elmondta, még egykori mesterétől, Jürgen Klopptól is tanácsot kért az igazolás előtt, aki világklasszisnak titulálta Keitát. Ez azért jelent valamit, de már a múlt, hiszen 2023-tól datálható brémai időszaka nem fáklyásmenet részben a sérülései, részben a klubbal történt összezördülése miatt (miután nem jelölték kezdőnek, megtagadta a játékot a Leverkusen ellen, ezért kikerült a keretből). Legutóbb március végén húzta fel a Werder-mezt 22 percre, azóta… Azóta csak két hivatalos mérkőzése volt, mindkettő a válogatottal a nyári olimpián.

Ettől még egészségesen és a téli felkészülési időszakot végig dolgozva kétségtelenül nagy hasznára lehet az FTC-nek. Szívből kívánom, hogy így történjen, s hogy egy év múlva a Ferencváros érdemesnek tartsa lehívni a vételi opciót. Ez ugyanis azt jelentené, hogy több sót eszik meg nálunk, mint az NB I korábbi egyetlen BL-győztese: a Portóval 2004-ben diadalmaskodó Bruno Moraes a 2012–2013-as idényben mindössze kilenc meccsen szerepelt az Újpest színeiben. Elég halványan.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
8 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
8 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
11 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
19 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13
Ezek is érdekelhetik