Knoester távozik a Ferencvárostól

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 16:00
Fotó: Mats Knoester két bajnoki címet szerzett a Ferencvárossal (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Mats Knoester távozik a klubtól. A 26 éves holland védő kétszeres magyar bajnokként hagyja el a zöld-fehéreket.

 

A Ferencváros 2022 nyarán szerződtette Knoestert a Heracles Almelótól. Tétmeccsen pedig a Tobol elleni, 5–1-re megnyert BL-selejtezőn mutatkozott be a csapatban. 2023-ban kölcsönben az Aarhusban játszott, onnan érkezett vissza tavaly nyáron.

„Mats Knoester összesen 71 mérkőzésen lépett pályára a Fradi színeiben, amelyeken egy gólt szerzett. 2023-ban és 2024-ben magyar bajnoki címet ünnepelhetett csapatunkkal, a bajnoki és kupameccsek mellett játszott BL-, El- és Kl-selejtezőket is, a Bayer Leverkusen elleni El-nyolcaddöntős párharc mindkét mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyet. Pályafutása további szakaszához sok sikert kívánunk!” – olvasható róla a közleményben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Csirkovics (szerb, Topolya SC – Szerbia), Lenny Joseph (francia-haiti, Grenoble Foot 38 – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: 
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE), Owusu Kwabena (ghánai, Zalaegerszegi TE FC, majd Ankaragücü – Törökország)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
23 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
23 órája

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik