Puskás Akadémia: ghánai csatár érkezett Oroszországból

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 20:48
Fotó: puskasakademia.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia bejelentette, hogy leigazolta Joel Fameyehet, a ghánai támadó az orosz Rubin Kazanytól érkezett, és pénteken már edzett is a csapattal.

„Fameyeh Ghánában kezdett el futballozni, majd 2016-ban Fehéroroszországba került, ahol előbb a Belsinát, majd a Dinamo Bresztet erősítette. Utóbbi klub színeiben 95 tétmérkőzésen 32-szer volt eredményes, és egy bajnoki cím mellett sikerült elhódítania két Fehérorosz Kupát, illetve két Szuperkupát is. 2019-ben szerződött az orosz Premjer-ligában szereplő Orenburghoz, ahonnan három év elteltével igazolt át a Rubin Kazanyhoz” – mutatta be a csatárt új csapatának honlapja. 

A 27 éves játékos két és fél évre írt alá. 

Fameyeh hatszoros felnőtt válogatott, két gólt is szerzett a nemzeti csapatában, amelynek színeiben 18 éves korában debütált. Legutóbb 2021-ben volt válogatott, egy Dél-Afrika elleni világbajnoki selejtezőn lépett pályára a támadósor bal szélén, André Ayew oldalán. 

A bresztiek és az orenburgiak 150-150 ezer eurót fizettek érte, a Rubin Kazanyhoz ingyen igazolt, játékjogának értéke a Transfermarkt szerint egymillió euró.

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
3 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik