Zöldből lilába – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.01.06. 23:10


TÖRTÉNELMI OKOKBÓL ritka eset, hogy a magyar futballban valaki zöldből lilába öltözik vagy éppen lilából zöldbe. Most Botka Endre klubváltása, a Ferencvárosból nyolc év után kölcsönbe a Kecskemétbe szerződése kapcsán viszont kimondottan jó előérzeteim vannak. Ez win–win üzletnek tűnik, amelyben a játékos, illetve előző és új klubja is jól járhat.

Botka Endre harmincévesen is jó futballista, ez nem vitás. Sokkal jobb annál, mint amennyi lehetőséget kapott az utóbbi időben a Ferencvárosban. Az FTC is jól jár, mert ha már a nyáron úgyis lejár a játékos szerződése, és ha nem számolt rendszeres szerepeltetésével, legalább kölcsönbe adta. A kiesés elől menekülő Kecskemét kimondottan jól járt, mert kapott egy jó mentalitású válogatott védőt a tavaszi hadjáratához, ráadásul Gera Zoltán vezetőedző igencsak jól ismeri korábbi csapattársát. A napokban már a jó képességű Driton Camajt is megszerezték a kecskeméti lila-fehérek a Kisvárdától, vagyis a jelek szerint egyáltalán nem tettek le a bennmaradásról, ennek érdekében erősítenek is. És maga Botka Endre is jól járhat, mert folyamatos játéklehetőséghez juthat. Persze ne legyünk álszentek sem, egészen más élmény minden héten a Groupama Aréna tíz-tizenötezres közönsége előtt pályára lépni, mint a – minden bántás nélkül – a Széktói Stadionban kétezer néző előtt, illetve más a bajnoki címért harcolni, no meg az európai kupákban szerepelni, mint a kiesés elől menekülni. De egyrészt Botka Endre ferencvárosi pályafutásából mindent kihozott a hat bajnoki címmel, a két Magyar Kupa-elsőséggel, a folyamatos Bajnokok Ligája- és Európa-liga-szerepléssel, másrészt lehet, hogy Kecskeméten olyan közösségre talál, amely feltölti és inspirálja.

Rendkívül szimpatikus, hogy azt mondta, azért váltott, mert imád játszani, a pályán érzi jól magát, és fontos neki a válogatott, amihez folyamatos játéklehetőségre van szüksége. Igaz, jegyezzük meg, ő egyike volt azon keveseknek, akiket Marco Rossi szövetségi kapitány akkor is játszatott, amikor a klubjukban alig-alig léptek pályára. Ez is mutatja a képességeit, és azt, hogy mind a válogatottnak, mind a magyar klubfutballnak szüksége van rá.

Akármilyen színű mezben is játsszon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2025.01.06. 11:07

Botka Endre Kecskeméten folytatja – hivatalos

Nyolc év után hagyja ott a Ferencvárost a válogatott védő, aki a tavaszi szezont kölcsönben tölti a sereghajtónál.


 

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45