Eligazolt a csapatkapitányom, harmadszor kell csapatot építenem egy évadon belül – Pető Tamás a Fehérvár veresége után

N-P. T.N-P. T.
2025.02.14. 23:03
Pető Tamás (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 20. fordulójának nyitó mérkőzésén az ETO FC Győr 1–0-ra győzött a Fehérvár FC otthonában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az ETO FC Győr trénere, Borbély Balázs elismerte: nem ez volt a legjobb teljesítményük a szezonban.

„De ma sokkal fontosabb volt ennél, hogy idegenben győzni tudtunk. Az első félidőben az történt, amit szerettünk volna. Nem játszottunk jól, de kontrolláltuk a mecset, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink. A hatvanadik perc környékén szerkezetet váltottunk, ami jobban működött. Szép támadásból rúgtunk egy szép gólt, ami győzelmet ér. Nagyon örülök, mert bár láttam a csapatomat sokkal jobban játszani, de nagyon fontos volt ez a mai győzelem.”

BORBÉLY BALÁZS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Fehérvár FC vezetőedzője, Pető Tamás csalódottan nyilatkozott a találkozó után.

„A mérkőzés összképét nézve a Győr jobban játszott, stabilabb volt, nálunk nagyon sok új játékos lépett pályára. Ez a mérkőzés úgy sikerült, ahogy az egész hetünk. Elveszítettük a stabilitásunkat, meg kell találnunk megint a legjobb tizenegyet, amelyik sikert tud hozni az elkövetkező mérkőzésekre.”

A Nemzeti Sport arra kérte, mesélje el, hogyan sikerült a hetük.

„Kezdődött Szerafimov eligazolásával, aki aztán végül mégis itt maradt, de lebetegedett. Aztán elveszítettük a csapatkapitányunkat, aki már tényleg eligazolt, miközben nagyon jó formában volt, összefogta a csapatot. Kalmár Zsolti pedig betegség miatt hiányzott. Ez három meghatározó játékos, amit a mi csapatunk nem bír el. Ez lett a vége sajnos.”

Kollégánk felvetette, hogy Szerafimov, Csongvai és Kalmár mellett akár Gradisart is megemlíthetné, az évadban hétgólos támadó még januárban távozott.

„Az ő játékát nem lehet pótolni. A hozzáállása, az összhangja a többiekkel – ennek a pótlása nincs megoldva.”

De vajon változtak-e ilyen körülmények között az elvárások a vezetőedzővel kapcsolatban?

„Abszolút nem. Az elvárás az, hogy maradjunk bent. Azt gondolom, ezt tudjuk teljesíteni. Fejlődnek a fiatal játékosok. De nem könnyű, hogy harmadjára kell egy csapatot összerakni egy évadon belül. Egyszer is nehéz, de kétszer is megoldottuk, úgyhogy harmadjára is meg fogjuk, ebben biztos vagyok, de idő kell hozzá.”

PETŐ TAMÁS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I 
20. FORDULÓ
Fehérvár FC–ETO FC Győr 0–1 (0–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2583 néző. Vezette: Kovács Imre
Gólszerző: Stefulj (72.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15