Világbajnokságon szereplő kapust szerződtetett a Debrecen – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.03.31. 12:45
A Debrecen szerződtette Gonda Suicsit (Fotó: Getty Imags)
A Debreceni VSC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a japán válogatott kapust, Gonda Suicsit.

Gonda két világbajnokságon vett részt, 2014-ben és 2022-ben is ott volt a japán keretben, utóbbin a nyolcaddöntőig jutott. Emellett tagja volt a 2011-ben Ázsia-kupát nyerő japán válogatottnak.

A 36 éves kapus február óta csapat nélkül volt, legutóbb a Simizu S-Pulse-ban védett, Japánban 299 mérkőzésen védett az élvonalban. Emellett megfordult a portugál élvonalban és Ausztriában is.

Gonda szerződtetésére azért volt szükség, mert Hegyi Krisztián megsérült, már meg is műtötték, és Megyeri Balázs sem egészséges, így a pénteki bajnokin Pálfi Donát kezdett.

A klub bejelentette, hogy Megyeri Balázs a múlt héten bekapcsolódott munkába, de ismét fájdalmakat érzett. Kezeléseket kapott az elmúlt napokban, szerdán pedig korábbi klubja, a görög Olympiakosz szakembereihez utazik, ahol további vizsgálatokon esik át, s ha szükséges, orvosi beavatkozásra is sor kerülhet. Erdélyi Benedek és Engedi Márk kölcsönben szerepel alacsonyabb osztályban, őket nem hívhatta vissza a Debrecen.

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
15 órája

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
16 órája

Horvát korosztályos válogatott belső védőt igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
17 órája

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
18 órája

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
19 órája

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
20 órája

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik