Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 12:14
Fotó: dvtk.eu
A Diósgyőri VTK tízezer gyermeket megmozgató Grassroots-kezdeményezése ezüstérmet érdemelt az UEFA Grassroots-díjkiosztóján a „profi futballklub” kategóriában – adta hírül pénteken hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), valamint a diósgyőri klub.

Az UEFA az amatőr labdarúgást támogató legjobb tagszövetségi kezdeményezéseket díjazza a Grassroots-díj keretében, minden évben öt kategóriában oszt ki díjakat. Idén a szövetség a DVTK mellett a női labdarúgással foglalkozó Amazon Focit, illetve az öregfiúk-, old boys-, veteránbajnokságot szervező MLSZ Budapesti Igazgatóságot jelölte, előbbit a „legjobb amatőr klub”, utóbbit a „részvételi kezdeményezés” kategóriában. Az idei díjátadót az április 8. és 10. között rendezett lengyelországi UEFA Grassroots-konferencián tartották.

A diósgyőri sportklub összesen tízezer 14 éven aluli gyermeknek szerez örömet azzal, hogy a miskolci iskolákban, óvodákban heti szinten biztosít sportolási lehetőséget, többek között futballedzések keretében – írja az mlsz.hu. – A sportszervezet célja, hogy a kezdeményezésbe az összes miskolci intézményt bevonja annak érdekében, hogy az örömszerzésen túl fejlessze a 14 éven aluli gyermekek képességeit. A 2020 január 1-től működő program megvalósításában közel százan vesznek részt: edzők, tanárok, szervezők és önkéntesek. A klub fontos célja, hogy a programot, egyúttal a sportolást minél szélesebb körben elterjessze, és minél több gyermekkel megismertesse.

„Óriási megtiszteltetés a díj, büszkék vagyunk arra, hogy az UEFA is elismeri azt a minőségi és szakmai munkát, amit mi itt a DVTK-nál végzünk – idézi a dvtk.eu Sántha Gergelyt, a klub elnökét. – A DVTK Labdarúgó Sportakadémia által működtetett különböző programokon keresztül több mint tízezer fiatalt tudunk megszólítani és mozgásra bírni. A legnagyobb régiós multisport klubként ez alapvető feladatunk és kötelességünk is, ám öröm látni, hogy a kezdeményezéseinkkel és ötleteikkel általában nyitott ajtókon kopogtatunk partnereinknél. Célunk a jövőben nem is lehet más, mint hogy a mostani létező projektjeinket tovább fejlesszük, újakat hozzunk létre, amivel a teljes északkelet-magyarországi régiót meg tudjuk szólítani. Az UEFA Grassroots elismerése remek visszaigazolása annak, hogy jó úton járunk!”

A DVTK a német VfL Bochum mögött, a holland FC Groningen előtt lett második a kategóriájában. 

Az elmúlt években többször nyert az MLSZ által támogatott program: 2023-ban a Hátsó füves projekt ért el második helyezést a „legjobb társadalmi kezdeményezés” kategóriában – ennek lelke a Nemzeti Sport főmunkatársa, Csillag Péter és Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója –, 2022-ben pedig a Ferencvárosi TC nyert ugyancsak ezüstérmet a „profi futballklub által megvalósított legjobb Grassroots-kezdeményezés” kategóriában.

Minden más foci
2023.07.04. 10:34

Hátsó füves futballmentő túra: megérkezett az UEFA-elnök elismerő plakettje

Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő nyújtotta át az Aleksander Ceferin aláírásával hitelesített díjat.
Legfrissebb hírek

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
1 órája

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
18 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik