Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 16:05
null
Garancsi István (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A labdarúgó NB I-ből kieső Fehérvár FC tulajdonosa, Garancsi István nyílt levelet írt a klub vezetőségét élesen kritizáló székesfehérvári polgármesternek, Cser-Palkovics Andrásnak, s felajánlotta a városnak, hogy egy forintért megveheti az egyesületet. Az üzletember egyúttal sürgette a mihamarabbi adásvételt, mivel a csapat másodosztályba történő nevezését illetően már nem kíván döntést hozni.

Mint arról beszámoltunk, a háromszoros bajnokcsapat kiesését követően Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András Facebook-bejegyzésben kérte meg a klub vezetőségét, hogy gondolják át, továbbra is éreznek-e magukban elegendő elkötelezettséget és szenvedélyt az egyesület további irányításához.

„A szurkolók joggal érezhetik úgy, hogy becsapták őket. Becsapták évekkel ezelőtt, amikor elvették a csapat nevét, hiszen akkor azt ÍGÉRTE a tulajdonos, az akkori főszponzorral, hogy erre a minőségi szintlépés miatt, a folyamatos dobogós helyezések és a nemzetközi kupa miatt van szükség. Az ígéret szép szó..., de sajnos ez az ígéret nem lett betartva” – erről írt többek között Facebook-bejegyzésében a városvezető.

A Vidit 2007 decembere óta tulajdonló Garancsi István az elmúlt időszakok sikertelenségei közepette elvétve szólalt meg, most azonban a klub honlapján reagált Cser-Palkovics bejegyzésére.

„A szerepvállalásom kezdete óta kollégáimmal a transzparens klubműködés kialakításával biztosítottuk a sikeres szereplés feltételeit (bajnoki címek, nemzetközi szereplés). Mindez igaz a munkaszervezeten túl a szponzori és a taopénzek felhasználására is. Az NB I-es szerepléshez minden feltételt biztosítottam. Azonban a sportban nemcsak a sikereket kell kiélvezni, hanem a nehézségekkel és a kudarcokkal is meg kell küzdeni. Évek óta próbálok motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikát kell hallgatnom. Korábbi és mostani bejegyzésedből is egyértelműen kiderül, hogy megítélésed szerint a sikerek elmaradása, a gyenge szereplés kizárólag a tulajdonos hibája. Sem Tőled, sem a szurkolóktól nem hallottam sportszakmai kritikákat, csak a tulajdonos személye és tevékenysége volt mindig a probléma” – fogalmazott az üzletember.

Garancsi István egy korábbi, eddig nem publikus ajánlattételre hivatkozva úgy fogalmazott, „ismételten” felajánlja a városnak a klubot, egyforintos vételár fejében.

„Meggyőződésem, hogy a tegnapi álláspontodat megismerve ennél jobbat nem is tehetnék. Tisztában vagy azzal, hogyan kell tulajdonosként irányítani, biztosítani tudod a városi összefogást, lesz idő a későbbi, általad elfogadható tulajdonossal való megállapodásra, nem beszélve arról, hogy a klubnévből eredő problémát is lehetőséged lesz orvosolni” utalt a tulajdonos arra, hogy amióta a klub 2018-ban megváltoztatta a történelme során leghosszabb ideig viselt Videoton nevet, folyamatos volt a szurkolói tiltakozás a döntés visszavonása érdekében. Az ügyben maga a polgármester is próbált közvetíteni az érintett felek között, és csütörtökön jelentették be, hogy a név helyreállítása már csak a klub döntéshozóin múlik.

A tulajdonos levelében sürgette a mihamarabbi adásvételt

„Június 6-ig kell nevezni az NB II-es bajnokságra. Én a fent leírtak miatt ezzel kapcsolatban már nem kívánok döntést hozni, ezért javaslom az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését.”

A Fehérvár FC szombaton hazai pályán 3–0-ra kikapott a Debrecentől, ezzel 1999 óta először, története során pedig harmadszor kiesett a magyar élvonalból. Az elmúlt években felemás teljesítményt nyújtott az NB I-ben, pedig nem is olyan régen még a legjobb hazai csapatok közé tartozott: 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban bajnok lett, 2019-ben Magyar Kupát nyert, továbbá 2012 és 2018 őszén az Európa-liga csoportkörében szerepelt. 2010 és 2023 között a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) volt a klub főtámogatója, melynek távozása óta nem volt főszponzora.

Az ügyben keressük Székesfehérvár polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást. Ha reagál, frissítjük cikkünket.

 

Legfrissebb hírek

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
50 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
59 perce

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
3 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
12 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik