Meglazultak Piscitelli fogai, kihagyhatja a teljes hajrát

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.04. 21:56
null
Kihagyhatja az utolsó három NB–es fordulót Riccardo Piscitelli (Fotó: Koncz Márton)
Fogproblémái miatt kihagyhatja az Újpest idényből hátralevő NB I-es meccseit Riccardo Piscitelli, aki csapattársával, André Duartéval ütközött az ETO FC Győrrel szemben 3–2-re elveszített szombati bajnokin.

Riccardo Piscitelli a szombati, Győr elleni NB I-es bajnoki 6. percében ütközött André Duartéval, és rögtön jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. A vizsgálatok után kiderült, hogy a kapusnak a metszőfogai sérültek az ütközés során – írja az Újpest FC honlapja, megjegyezve, hogy a kapus megúszta a súlyosabb sérülést, hiszen a röntgen törést nem, csak kis mértékű elmozdulást mutatott.

Az ütközést követően a lila-fehérek portálja szerint akut beavatkozásra nem volt szükség, Piscitellire a következő napokban több kontrollvizsgálat vár, melyek során az is kiderül, hogy a 31 éves olasz játékos tudja-e vállani a játékot a hátralévő fordulókban.

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
27 perce

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Hivatalos: bejelentette az Újpest Gradisar érkezését

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 10:05

Szélesi Zoltán az Újpestről: Nem szabad egyből csodát várni

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 10:12
Ezek is érdekelhetik