Négy felkészülési mérkőzés vár a DVTK-ra nyáron

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.26. 17:28
null
Négy edzőmeccsel készül majd a következő idényre a Diósgyőr (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I következő idényének kezdete előtt a Diósgyőri VTK négy edzőmérkőzést játszik a nyári felkészülés során.

Egy napja ért véget az NB I 2024–2025-ös idénye, a bajnokságban 6. helyen záró DVTK máris közzétette a nyári felkészülési programját. A csapat tagjai először június 19-én találkoznak, elsőként egészségügyi felmérések és fizikai tesztek várnak a játékosokra, majd 23-án veszik kezdetét a csapatedzések.

Két hét hazai környezetben végzett munka után nyári edzőtáborba vonul a keret, melynek helyszíne ismét Ausztria lesz, és de a Diósgyőr még előtte megmérkőzik a Felcsúton edzőtáborozó izraeli bronzérmessel, a Maccabi Haifával. Ausztriában az edzések mellett újabb két mérkőzés szerepel a programban (az ellenfelek kiléte még nem ismert), a hazatérést követően pedig a szlovák ötödik helyezett, kassai FC Kosice ellen következik a főpróba a DVTK Stadionban – az élvonal következő évada a július 25–27-i hétvégén rajtol.

A DIÓSGYŐRI VTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: Ausztria (július 7–16.)
Felcsúton
Július 6.: DVTK–Maccabi Haifa (izraeli)
Ausztriában
Július 10.: DVTK–?
Július 15.: DVTK–?
Miskolcon
Július 19.: DVTK–FC Kosice (szlovákiai)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Vasas-helyzet után a kispestiek szereztek vezetést

Labdarúgó NB I
8 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
6 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
8 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36