Bobál Dávid és Végh Bence is távozik az MTK-tól

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 15:58
null
Bobál Dávid távozik az MTK-tól (Fotó: Török Attila)
A 29 éves védő, Bobál Dávid és a 28 éves középpályás, Végh Bence is távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapesttől – tudatta honlapján a kék-fehér klub.

Bobál Dávid 2023 januárjában, Mezőkövesdről érkezett az MTK-hoz, amely féléves kölcsön után végleg megszerezte a védőt, aki a fővárosiaknál két és fél év alatt 34 mérkőzésen egy-egy gólig és gólpasszig jutott, alapembere volt a másodosztályból feljutó csapatnak, de élvonalbeli szereplését sérülések nehezítették, s Bobál jelenleg is rehabilitációját végzi – ebben az MTK is segít neki, de a klub nem hosszabbította meg a játékos lejáró szerződését, így a hátvéd máshol folytatja pályafutását.

Az MTK közölte azt is, hogy szerződése lejártával szintén elhagyja a csapatot Végh Bence is, akit még 2023 nyarán a Mosonmagyaróvártól szerződtetett, s a középpályás a fővárosiaknál debütált az élvonalban, összesen 56 meccsen három góllal és egy gólpasszal segítette a csapatot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Lehoczky Roland (Vasas FC), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Szűcs Patrik (Budafoki MTE), Zuigeber Ákos (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor  (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Molnár Rajmund (Hollandia, Törökország), Nagy Zsombor (lejár a szerződése) 

 

Legfrissebb hírek

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07
Ezek is érdekelhetik