Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

M. B.M. B.
2025.06.16. 17:29
null
Fotó: kisvardafc.hu
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kisvárda a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a másodosztályú Budafok védőjét, Oláh Bálintot.

A miskolci születésű, 30 éves játékos három év után távozik a dél-budai klubtól.

„Ugyan az utóbbi időben az NB II-ben játszottam, de nem mondtam le róla, hogy visszatérjek a legjobbak mezőnyébe, a jelek szerint ennek most jött el sz ideje. Budafokon nagyon jól éreztem magam, befogadó és családias volt a közeg, de három év után elérkezett az idő a váltásra, és örülök neki, hogy az élvonalban folytathatom. A futballközeg olyan, hogy szinte mindenhol vannak ismerősök, így van ez az új csapatomban is, Molnár Gáborral szinte együtt nőttünk fel, Soltész István a csapattársam volt Budafokon, a testvére, Dominik pedig többször megkeserítette már az életemet a pályán. (...) Már többször felmerült, hogy Kisvárdán folytatom a pályafutásom, legelőször tíz évvel ezelőtt, ám akkor közbeszólt egy sajnálatos sérülés. Aztán talán legkomolyabban tavaly, de akkor még érvényes szerződés kötött Budafokhoz, ami most lejárt, és ez megkönnyítette a transzfert” – idézi a szabolcsi klub honlapja Oláh Bálintot, aki szabadon igazolhatóként csatlakozik az NB I újoncához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Marko Matanovics (montenegrói, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, kölcsön után végleg), Nagy Krisztián (Kecskemét), Oláh Bálint (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: Jaroszlav Heles (ukrán-magyar, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: –
Távozók: Czékus Ádám (békéscsabai kölcsön után Kecskemét), Széles Imre (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szőr Levente (Szeged-Csanád GA)

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28