Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.19. 11:34
null
Molnár Rajmundot a Besiktas figyeli? (Fotó: Dömötör Csaba)
Serkan Aslin török sportújságíró X-bejegyzése szerint a Besiktas figyeli Molnár Rajmundot, az MTK támadóját.

Molnár Rajmund főszerepet játszott az NB I-ben 5. helyen álló MTK szereplésében, nem meglepő, hogy a 22 éves játékos teljesítményére külföldön is felfigyeltek.

A Nemzeti Sport korábban arról írt, hogy az MTK egy holland csapattal tárgyalt a játékos átigazolásáról, de már akkor szó volt róla, hogy Törökországból is érdeklődnek iránta.

Serkan Aslin török sportújságíró szerint az érdeklődő a Besiktas lesz, amely a legutóbbi bajnokságban a negyedik helyen végzett, és a következő idényben az Európa-ligában szerepel, ahol a második selejtezőkörben kapcsolódik be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (lejárt a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Molnár Rajmund (Besiktas – Törökország, illetve Hollandia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd) 

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
4 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00