Két korábbi játékosával erősített az MTK Budapest – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.11. 17:46
null
Szépe János és Széles Imre (Fotók: MTK)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy két védővel erősítette meg a keretét. Szépe János az ETO-tól, Széles Imre a Kisvárdától érkezik a fővárosba, mindketten játszottak már korábban a kék-fehéreknél.

 

A 29 éves Szépe János az ETO-tól szerződik vissza az MTK-hoz, a győri együttesben 26 tétmérkőzésen lépett pályára a legutóbbi évadban. Védőként és szélsőként is bevethető. Korábban másfél évig erősítette az MTK-t (51 meccs, 4 gól), de játszott Zalaegerszegen is.

A 29 éves, 196 centiméter magas Széles Imre szintén több poszton bevethető, védőként és szélsőként is a bal oldalon. A Kisvárdában három idény alatt 59 találkozón futballozott.

A két védővel összesen már három új játékost jelentett be az MTK az új idényre, korábban a cseh Jakub Plsek érkezett.

A teljes közleményt ide kattintva olvashatja el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA), Lehoczky Roland (Vasas FC), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Szűcs Patrik (Budafoki MTE), Zuigeber Ákos (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, lejár a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Végh Bence (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Hei Viktor  (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Molnár Rajmund (Hollandia, Törökország), Nagy Zsombor (lejár a szerződése), Végh Bence (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik