Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

2025.06.11. 19:52
null
Tóth Alex (Fotó: Szabó Miklós)
Az év felfedezettjének megválasztott 19 éves Tóth Alex karrierépítése példaértékű – többek között erről beszélt az m4sport.hu Kettő:Egy című podcastjában Papp Bence, a BePro menedzseriroda vezetője.


„Alex kezdőként kapott lehetőséget a klub sorsdöntő Európa-liga-mérkőzésén és utána minden meccsen pályán volt – mondta a menedzser, és így folytatta: – Nem elég egyszer, kétszer pályára küldeni egy tehetséget. Egy dolgot biztosan várhatunk egy fiataltól: hibázni fog, de ennek ellenére is folyamatosan lehetőséget kell adni neki és bízni kell benne” – mondta el Papp a 19 éves középpályással kapcsolatban. Hozzátette, hogy Tóth Alexet ezen a nyáron semmiképpen nem adja el a Ferencváros.

A beszélgetésben szóba került a Magyar Labdarúgó-szövetség új ajánlása, amely szerint legalább öt magyarnak pályán kell lennie az NB I-es csapatokban és közülük az egyiknek U21-es korosztályba kell tartoznia. A menedzser úgy vélekedett, hogy hosszútávon jó hatása lehet az új szabályozásnak, de szerinte jobb lenne, ha a klubok abban lennének érdekeltek, hogy értékesítsék a labdarúgóikat.

Az interjúban szó esett Mim Gergelyről is, aki szerepel több klub kívánságlistáján, ám a menedzser elmondta, hogy egyelőre nincs konkrétum az ügyében. Úgy tűnik, hogy a csatár Zalaegerszegen kezdi meg a felkészülést, de Papp elárulta, hogy szerinte a nyár a játékos klubváltásától lehet hangos.

A teljes interjú

 

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
17 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2026.09.21. 22:26

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28