Simon Krisztián visszavonul a profi labdarúgástól – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 19:35
null
Simon Krisztián már legfeljebb a harmadosztályú tartalékcsapatban lép pályára (Fotó: ujpestfc.hu)
Simon Krisztián az Újpest FC honlapjának adott interjúban jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását.

Simon Krisztián hosszabb interjút adott az újpesti klubhonlapnak, amelyben a jövőbeli terveiről is kérdezték.

„Számomra játékosként a profi labdarúgás véget ér, viszont teljesen nem engedem el a focit – mondta a 34 esztendős szélső. – Lehetőséget adott az Újpest vezetősége, hogy a későbbiekben fiatal tehetségeinkkel foglalkozhassak, ami hatalmas esély számomra, ez a szerepkör teljesen megfelelő az én karakteremnek. Motivál, hogy olyan játékosokat nevelhetünk ki, akik a későbbiekben akár az egész pályafutásukat nálunk töltik el, így a saját példámból kiindulva úgy érzem, sokat segíthetek majd a srácoknak. Továbbá arra is van esély, hogy a szurkolók láthatnak majd játszani második csapatunk meccsein.”

Tehát az NB III-as együttesben még pályára léphet a négyszeres válogatott középpályás, aki nagyon hálás az Újpestnek, és a családjának is köszönetet mondott.

A kisfiam nemsokára négyéves lesz, így természetesen élvezte élőben nézni a meccseimet, de talán még fel sem fogta, mekkora dolog, hogy itt játszottam. A feleségem pedig mindig, minden döntésemben támogatott, és ezt a döntést is közösen hoztuk meg. Természetesen nehéz pillanatok ezek, hiszen egy húszéves történet ér véget, Újpest az életem részévé vált, így nehéz – még akár részben is – megválni tőle. Nagyon hálás vagyok, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget a klubtól, és azt, hogy a világon bárhol játszhattam, akár Hollandiában vagy Németországban, a IV. kerületbe mindig hazajöhettem. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a csapattársaimnak és az edzőimnek, akikkel együtt dolgozhattam az utam során. Köszönöm továbbá a szurkolóknak is, akik végig hittek bennem, és támogattak. A szívem továbbra is lila-fehér, és az Újpestért dobog– nyilatkozta a háromszoros Magyar Kupa-győztes (2014, 2018, 2021) futballista, akinek egy bajnoki bronzérme is van a csapattal a 2017–2018-as idényből.

Simon az Újpestben nevelkedett, 2009-ben kölcsönvette az angol Wolverhampton, 2011-ben pedig a holland Feyenoord. 2015 és 2017 között a német 1860 Münchenben futballozott, majd visszatért a lila-fehérekhez, akiknél összesen 320 mérkőzésen lépett pályára, és 52 gólt szerzett – az előző idényben hét NB I-es találkozón 211 percet töltött a pályán.

 

Legfrissebb hírek

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
50 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
23 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik