Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

2025.08.06. 18:23
null
Fotó: Török Attila
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága öt élvonalbeli és két másodosztályú klubot sújtott szektorbezárással, de a büntetés végrehajtását valamennyi esetben hat hónapra felfüggesztette.

 

Az NB I-ben a Zalaegerszeg, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Diósgyőr, míg az NB II- a Budapest Honvéd és a Videoton FC Fehérvár nem nyithatja ki egyes szektorait a következő hazai mérkőzésén, amennyiben szurkolói újabb rendbontást követnek el, emellett valamennyi klub pénzbüntetést is kapott még az első fordulóban történt rendzavarások miatt.

A legsúlyosabb büntetést a lila-fehérek kapták, mert a testület megítélése szerint „kirívóan súlyos fegyelmi vétség”, hogy a rendezők asszisztálása mellett maszkban lévő szurkolók nagy mennyiségű pirotechnikai eszközt működtettek, ami a mérkőzés ideiglenes megszakítását eredményezte. Ennek következményeként a klub biztonsági igazgatóját pénzbüntetéssel sújtotta, továbbá egy hónapra eltiltotta labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől, de utóbbi végrehajtását fél évre felfüggesztette. Az Újpest bűnlajstromán még megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás, „cigányozás” szerepel. A Diósgyőr szintén utóbbi két ok, valamint pirotechnikai eszközök használatáért kapta a büntetést.

A Debrecent szintén rasszista megnyilvánulások, míg a ZTE-t megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és a játékvezetővel szembeni diszkriminatív megnyilvánulások miatt szankcionálták. A bajnoki címvédő Ferencváros bűnlajstromán három tétel szerepel: megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, konkrét személyek szidalmazása és rasszista megnyilvánulás.

Az NB II-ben a székesfehérváriakat ugyanazért büntették, mint a Ferencvárost, míg a kispestiek a rasszista megnyilvánulások, azaz a „cigányozás” miatt bűnhődnek.

Az MLSZ az idény kezdete előtt jelezte, hogy – a nemzetközi és az európai szövetség gyakorlatának megfelelően – zéró toleranciát alkalmaz rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások, így a „cigányozás” esetében is, ezért a fegyelmi bizottság előbb szektorbezárással, majd zárt kapus büntetéssel is szankcionálhatja a vétkes csapatokat.

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
16 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
17 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25