Komáromi György visszatért az NB I-be – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.04. 14:10
null
Komáromi kölcsönben került Debrecenbe (Fotó: dvsc.hu)
A Debreceni VSC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a Maribortól Komáromi Györgyöt.
Labdarúgó NB I
2025.08.01. 16:44

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

A lengyel klubbal nem született megállapodás.

A 23 éves labdarúgó a Puskás Akadémiában mutatkozott be az NB I-ben, és összesen 100 mérkőzést játszott a legmagasabb osztályban.

Komáromi tavaly ősszel igazolt a szlovén Mariborhoz, ahol 21 élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet.

A szélső a mostani idényben pályára lépett a Paksi FC elleni Konferencialiga-selejtezőkön is, ám a Maribor búcsúzott.

A szlovén csapat Facebook-oldala bejelentette, hogy Komáromi egy évre kerül kölcsönbe Debrecenbe, de a magyar klub vásárlási opciót is kapott.

Komáromival kapcsolatban korábban írtuk, hogy több magyar lehetősége is van, a DVTK és a Puskás Akadémia is érdeklődött iránta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Álex Bermejo (Alejandro „Álex” Bermejo Escribano, spanyol, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Julien Dacosta (Julien Joachim Dacosta Mendy, francia, FC Sochaux-Montbéliard – Franciaország), Adrián Guerrero (Adrián Guerrero Aguilar, spanyol, CD Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Vjacseszlav Kulbacsuk (ukrán, FC Dziugas Telsiai – Litvánia), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Dejan Djokic (svájci, FC Sion – Svájc), Djordje Gordics (szerb, Lommel – Belgium; legutóbb kölcsönben NK Radomlje – Szlovénia), Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia), Varga Ádám (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: 
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (Videoton FC Fehérvár, szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kaye Shedrac Daniel (nigériai, Karcagi SE), Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe). Kooperációs kölcsön (Karcagi SC): Engedi Márk , Kohut Máté , Sain Balázs Csaba 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország, onnan Radomiak Radom – Lengyelország, végleg), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik