LABDARÚGÓ NB I
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 1–1 (1-0)
Miskolc, DVTK Stadion, 5004 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Maceiras (12. – öngól), ill. Nagy Zsolt (49. – 11-esből)
ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!
Az volt a meglepetés a mérkőzés előtt, hogy a DVTK ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel, mint amelyikkel a múlt héten a Nyíregyháza vendégeként 4–1-re nyerni tudott. Ugyanis a diósgyőriek szakvezetője, Vladimir Radenkovics csak ritkán hozza meg a „győztes csapaton ne változtass" döntést. A szerb szakvezető a bajnokság elején heteken át kereste az „igazi" csapatát, a jelek szerint úgy vélte, hogy rátalált, az évad első győzelmét kiharcoló együttesnek szavazott bizalmat. Így a felépült hazai csúcsék, Ivan Saponjics hiába jelentkezett játékra, csak a kispadra került, Elton Acolatse ezen a poszton maradt a kezdőben. A változatlan csapat azt vetítette előre, hogy ahhoz hasonló focit szeretne viszontlátni a szakvezető, mint egy hete: stabil védekezésből kiinduló gyors támadásvezetéseket. A vendégek vezetőedzőjének, Hornyák Zsoltnak nem voltak ilyen szép emlékei a múlt heti bajnokiról, ám a nyolc nappal ezelőtti hazai botlás, a DVSC elleni 3–1-es vereség után nem kapta szét a csapatát, mindössze két játékost dobott be frissítésként, Laros Duartét és Lamin Colleyt. Utóbbi, a gólerős gambiai csatár azok után került a kezdőbe, hogy ebben a hónapban mindössze tizenkilenc perc játéklehetőséget kapott.
A mérkőzés első helyzete a Puskás Akadémia előtt adódott, Artem Favorov fejese nyomán azonban a labda elkerülte a kaput. Nem sokkal később a hazaiak örülhettek, egy jobb oldali akció végén Quentin Maceirasról pattant a saját kapujába a labda (öngól). Ez a korai találat megnyugtatta a bátran kezdő Diósgyőrt, a piros-fehérek a szervezett védekezésre helyezték a fő hangsúlyt, és leginkább Colley semlegesítésére. A csatárt nem volt könnyű tartani, de megoldották a hazaiak, az Alexander Vallejo, Anderson Esiti duó pedig jól szűrt a középpályán. Ám amire épített a DVTK – azaz a veszélyes kontraakciók vezetésére –, azt nem sikerült összehozni, ebben a játékrészben mindössze egy lövésre futotta a piros mezesektől, Ante Roguljic próbálkozásába azonban beleléptek. A vendégcsapat nem talált fogást a Diósgyőrön, az első félidő hajrájában Duarte lövése volt az első olyan, amelyet védenie kellett a hazai kapusnak.
A második félidőben hamar eltűnt a Diósgyőr előnye, mert a tizenhatoson beüli kezezést követően Nagy Zsolt szerzett (egyenlítő) gólt tizenegyesből. S ekkor új mérkőzés kezdődhetett. A párharcok keménysége nem változott, s mivel a DVTK is jobban erőltette a támadójátékot, érdekesebb lett a mérkőzés. A két szakvezető nagyon sokáig nem nyúlt bele a meccsbe, ám Wojciech Golla kapu fölé fejelt labdája után a hazaiak vezetőedzője tripla frissítést hajtott végre. Ez, a felállást tekintve annyi változást hozott, hogy a becserélt Saponjics lett a csúcsék, Acolatse pedig a bal szélre húzódott ki. Előbbi gólt is szerezhetett volna, de szép elgondolásának kivitelezése nem sikerült tökéletesre, sarkazása elkerülte a bal alsó sarkot.
Az egyre többet mutató vendégcsapat Colley fejesével juthatott volna előnyhöz, ám a nagy gólszerzési lehetőségből „csak” kapufa lett. A DVTK újabb cseréjével a fiatal Szakos Bence átmehetett a saját posztjára, jobb oldali védőnek, mert Bokros Szilárd jött be a bal szélre (és utóbbi nem sokkal később majdnem betalált, közeli lövését gólvonalról vágták ki). Nyitott volt a meccs, izgalmas, változatos, mindkét csapat a győztes gól megszerzésére hajtott, de Lukács Dániel gyönyörű lövése után a labda centikkel elkerülte a jobb alsó sarkot a ráadásban, maradt a döntetlen.
A 6. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
19.30: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Augusztus 31., vasárnap
17.30: ETO FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Paksi FC | 6 | 4 | 2 | – | 18–9 | +9 | 14 |
2. Debreceni VSC | 5 | 3 | 1 | 1 | 10–7 | +3 | 10 |
3. Puskás Akadémia | 6 | 3 | 1 | 2 | 10–10 | 0 | 10 |
4. Kisvárda | 5 | 3 | 1 | 1 | 7–8 | –1 | 10 |
5. Ferencvárosi TC | 4 | 2 | 1 | 1 | 9–4 | +5 | 7 |
6. Újpest FC | 6 | 2 | 1 | 3 | 10–8 | +2 | 7 |
7. MTK Budapest | 6 | 2 | 1 | 3 | 12–13 | –1 | 7 |
8. ETO FC | 4 | 1 | 3 | – | 12–7 | +5 | 6 |
9. Diósgyőri VTK | 6 | 1 | 3 | 2 | 10–14 | –4 | 6 |
10. Nyíregyháza Spartacus | 5 | 1 | 1 | 3 | 7–13 | –6 | 4 |
11. Zalaegerszegi TE | 6 | – | 4 | 2 | 10–14 | –4 | 4 |
12. Kazincbarcika | 5 | – | 1 | 4 | 4–12 | –8 | 1 |