Schön Szabolcs az ETO FC játékosa lehet – NS-infó

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 17:41
null
Schön Szabolcs (Fotó: Getty Images)
Kilencszeres válogatott labdarúgót szemelt ki a labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC: lapunk értesülése szerint a győriek Schön Szabolccsal erősíthetnek.

 

A 24 éves szélsőt 2027 nyaráig köti megállapodás az angol harmadosztályban szereplő Boltonhoz, amelyben az előző évadban 44 mérkőzésen játszott, ám az új idényben saját kérésére nem lépett pályára – ennek hátterében az áll, hogy csapata szerkezetet váltott, a futballista addigi posztja megszűnt, márpedig fejlődése szempontjából olyan klubban folytatná, amelyben az általa preferált szerepkörben számítanak rá.

Schön Szabolcs korábban az NB I-ben bizonyított: az MTK Budapest és a Fehérvár FC színeiben 85 találkozón 13 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium, kölcsön után végleg), Zseljko Gavrics  (szerb-bosnyák, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Daniel Stefulj (horvát, Dinamo Zagreb – kölcsön után végleg), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Stefan Vladoiu (román, Kolos Kovalivka  – Ukrajna), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, Rapid Wien – Ausztria) 
Kölcsönbe érkezők: Csinger Márk (DAC – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny, magyar-szlovák). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Brecska Dániel, Kocsis Botond, Csala Márkó, Tollár Imre 
Kiszemeltek:  Schön Szabolcs (Bolton – Anglia)
Távozók: Ledio Beqja (albán, FC Dinamo City – Albánia), Csáki Armand (Balatonfüred), Csóka Bálint* (szlovákiai, Komáromi FC – Szlovákia)  Fábio Vianna (portugál, Sepsi OSK – Románia), Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (Komáromi FC – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Heitor dos Santos (brazil, Maccabi Tel-Aviv – Izrael), Filip Kasa (szlovák-cseh, MSK Zilina – Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, Bunyodkor – Üzbegisztán), Albion Marku (albán, szabadon igazolható), Ruisz Barnabás (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Tarcsi Róbert (szlovákiai, Nyíregyháza, onnan kölcsönben Karcag), Samsindin Ouro* (togói, DAC – Szlovákia, *miután az ETO befejezi szereplését a Konferencialiga-selejtezőben)
Kölcsönbe távozók: Farkas Balázs Kesző (BVSC-Zugló, legutóbb kölcsönben Budapest Honvéd), Selyem Bálint (Budafoki MTE)  
Kölcsönből visszatér klubjához: Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia, jelenleg szabadon igazolható), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák)
 

 

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik