ZTE: elbúcsúzott a csatár – Fehérvárra igazol, de érkezhet egy újabb brazil

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.08.27. 09:26
null
Németh Dániel (elöl) tagja volt a Boér Gábor irányításával Magyar Kupa-döntőt nyerő csapatnak is Zalaegerszegen, gólt is szerzett a Budafok elleni fináléban, mostantól pedig Fehérváron dolgozhat együtt a szakemberrel (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint elbúcsúzott a ZTE FC-től a 21 éves csatár, Németh Dániel, aki kölcsönben az NB II-es Videoton FC Fehérvárhoz szerződik.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Videoton FC Fehérvár vezetőedzője, Boér Gábor csatárposzton mindenképp szeretett volna még erősíteni csapatán, és korábbi klubja U21-es válogatott támadóját, Németh Dánielt szemelte ki a posztra, akivel Zalaegerszegen már dolgozhatott együtt. Mivel a csatár ebben az idényben a ZTE-ben csak egy meccsen szerepelt az NB I-ben, a zalaiak is hajlottak a megegyezésre, így Németh egy évre kölcsönbe kerülhet a Videotonhoz.

Úgy tudjuk, Németh már el is köszönt a zalai társaktól, így hamarosan csatlakozhat Boér Gábor együtteséhez Fehérváron.

Ugyanakkor a ZTE egy csatárt igazolhat is a napokban. Értesüléseink szerint egy brazil középcsatár szerződtetését tervezik még a zalaiak, aki a napokban érkezhet meg Magyarországra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), David López (Cedilllo David Jaret López, mexikói, Toluca – Mexikó), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (Joao Victor Vieira Ferreira Sousa, brazil, Ceará – Brazília), Bodnár Gergő (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu – Brazília), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FC Fehérvár), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijeljina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, Unirea Slobozia – Románia, szabadon igazolhatóként), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár)



 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00