Csodás emlékek Újpestről és Hollandiából – Fehér Csaba ötvenéves

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 06:49
Fehér Csaba NB I-es pályafutása Pécsen indult, bajnok lett az Újpesttel, majd legendává avan­zsált a holland NAC-nál – kedden tölti be 50. életévét.  

Nehezen hiszi az ember, mégis igaz: ötvenéves lett a 41-szeres válogatott Fehér Csaba, akit korának egyik legjobb hazai jobbhátvédjeként, jobb oldali középpályásaként tartanak számon. Bátyjához, a később Pakson ugyancsak NB I-es labdarúgóvá váló Attilához hasonlóan ő is Szekszárdon kezdett futballozni, a labdarúgás szeretete kódolva volt mindkettejükbe, hiszen nagyapjuk játékvezető volt Bácsalmáson, édesapjuk alacsonyabb szinten játszott és Szekszárdon klub­igazgatóként dolgozott.

Fehér Csaba a PSV-vel bajnok lett és a BL-ben is szerepelt (Fotó: Imago Images)

Mivel a nagyszülők háza közel volt a futballpályához, Csaba és Attila szabad­ideje nagy részét ott töltötte, máskor két melegítőfelső jelentette a kaput, de előfordult olyan is, hogy a szobában a csillár bánta a testvérek labdaimádatát. Egyszer csöngött a vonalas telefon, a vonal túlsó végén a legendás szakember, Garami József volt, Pécsre hívta Fehér Csabát. Eleinte nem érezte jól magát, hiszen kiszakadt a megszokott környezetéből, hiányzott neki a család, ám a későbbi élvonalbeli tréner Herke Imre remek közösséget kovácsolt össze, benne olyan később ismertté váló futballistákkal, mint Dárdai Pál, Győri János vagy Tököli Attila – persze hogy maradt.

 

1993. augusztus 28-án a 2–0-s hazai győzelmet hozó Siófok–PMSC bajnokin mutatkozott be az első osztályban, Koller Nándor vezetőedző Kocsis István helyére küldte pályára. Három évvel később Újpestre került, és alapembere volt az 1998-ban máig utolsó újpesti bajnokcsapatnak, abban az évben az Ausztria–Magyarország 2–3-as találkozón Bicskei Bertalan szövetségi kapitány küldte először pályára a válogatottban. Fél idényen keresztül erősítette az MTK-t, majd Belgiumba, a Geelhez került, újabb fél év elteltével Hollandiába igazolt korábbi Hungária körúti edzője, Henk ten Cate kérésére, javaslatára. Popovics Sándor (aki később Babos Gábor apósa lett) pót­apjaként egyengette az útját, ám ahhoz már az ő alázatos futballja kellett, hogy legendává váljon a NAC Bredánál. Egyértelműen a klubnál töltött nyolc idénye volt karrierje legsikeresebb időszaka, még akkor is, ha közben játszott a PSV-ben is (valamint a Willem II-ben), mi több, kétszeres bajnok lett a csapattal. Az Újpesttel játékosként egyszeres, edzőként négyszeres bajnok Várhidi Pál betette minden idők legjobb Újpestjébe, ami jelzi, nyomot hagyott maga után a klubnál. Egyébként még 45 évesen is futballozott a BLSZ első osztályában, sőt, azóta sem szakadt el a labdarúgástól: volt az MLSZ alkalmazottja, manapság az NB III-as III. Kerületi TVE sportigazgatójaként dolgozik.  

Született: 1975. szeptember 2., Szekszárd
Posztja: hátvéd/középpályás
Válogatottság/gól (1998–2009): 41/0
Klubjai profi játékosként: PMSC (1992–1996), Újpest (1996–1999; 2005, kölcsönben; 2011), MTK (1999–2000), Geel (2000), NAC Breda (2000–2004; 2007–2011), PSV (2004–2007), Willem II (2005–2006, kölcsönben)
Kiemelkedő eredményei: magyar bajnok (1998), 2x holland bajnok (2005, 2007)
NÉVJEGY: FEHÉR Csaba

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
2025.09.11. 08:23

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik