LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–ETO FC 1–1 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5077 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Dzsudzsák (49.), ill. Anton (66. – 11-esből)
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
A legutóbbi szezonban az akkor újon győri együttes valósággal rárúgta az ajtót a mezőnyre, hiszen a megilletődött kezdés után Konferencia Ligát érő helyen zárt az ETO. Borbély Balázs munkája nyomán olyan csapat jött össze a Rába-parti városban, amely hajszálnyira volt a harmadik számú európai kupasorozatban a ligaszakaszba kerüléstől, a bajnokságban pedig az elmúlt hétvégéig veretlen maradt. A címvédő Ferencváros elleni vereség ellenére elmondható, hogy remekül rajtolt a Győr. Ugyanez igaz, a debreceniekre is, főként, ha figyelembe vesszük, hogy májusban csak az utolsó fordulóban biztosította be élvonalbeli tagsását a Loki. Akkor 17 forduló után 13 ponttal kezdte meg a téli szünetet a hétszeres bajnok, míg most nyolc kör elég volt 14 pont megszerzéséhez. A piros-fehérek szurkolóit talán csak a klubot irányító gazdasági társaság financiális nehézségeiről érkező hírek aggaszthatják, ehhez azonban a tulajdonviszonyok rendezésére lenne szükség, olyan cégbe ugyanis senki nem tesz szívesen pénzt, amelyben csak elenyésző a tulajdonrésze. Mindezek a problémák azonban nem látszanak a csapat teljesítményén. A DVSC eddig főként vendégként remekelt, idegenben három győzelem mellett két döntetlen a hajdúságiak mérlege. A hazai mérleg vet egy kis árnyékot a debreceniek teljesítményére, hiszen mindössze egyszer szereztek három pontot a Nagyerdei Stadionban, míg kétszer vesztesen hagyták el a pályát.
Az első percekben az ETO dominált, sokkal többet birtokolták a labdát a vendégek, de csak egy blokkolt Gavrics lövés jelentett veszélyt a kapura. Aztán a tizedik percben Vajda Botond kísérlete jelezte, hogy a Debrecen is éledezik. Kiegyenlített lett a játék, a vendégek nem tudtak a Loki védelme mögé kerülni, a pálya középső harmadában pedig a DVSC szezon elején mellőzött középpályása, Amos Youga volt korlátlan úr. A győri drukkereknek akadt oka néhány másodpernyi örömre, amikor Daniel Stefulj beadása után Claudio Bumba talált a kapuba, hamar kiderült azonban, hogy a találatot leshelyzet előzte meg. Borbély Balázsnak hamarosan újabb gonddal kellett szembesülnie amikor a félidő hajrájában Zsljko Gavrics megsérült, le is kellett cserélni a bal lábát erősen fájlaló szerb játékost.
A második játékrész elején aztán Dzsudzsák Balázs parádés szabadrúgása után előnybe került a hazai együttes, Samuel Petrás hiába kapaszkodott csak beleütni tudott a bal felső sarokba tartó labdába.
Felpörögtek az események, a Győr ment előre az egyenlítését, amely egy meglehetősen banális szituáció után jött össze. Lang Ádám éppen azt próbálta szemléltetni, hogy semmi köze nincs Ahmed Benbuali földre zuhanásához, ám eközben a labda a kezére pattant. Karakó játékvezetőt a VAR-szobából riadóztatták, ő pedig rövid videózás után büntetőt ítélt, amelyet Paul-Viorel Anton magabiztosan értékesített.
Paprikás lett a hangulat a pályán és azon kívül is. A gyepen néhány kemény belépő jelezte, hogy dübörög az adrenalin a játékosokban, míg a két kispad között komoly verbális csata zajlott.
A végére megnyugodtak a kedélyek, mindkét csapatnak egy-egy pont jutott, s ennek valószínűleg sem a debreceniek, sem a győriek nem örülnek őszintén.
A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Paksi FC | 8 | 5 | 3 | – | 22–12 | +10 | 18 |
2. Debreceni VSC | 9 | 4 | 3 | 2 | 12–11 | +1 | 15 |
3. Ferencvárosi TC | 7 | 4 | 2 | 1 | 16–6 | +10 | 14 |
4. MTK Budapest | 9 | 4 | 1 | 4 | 18–16 | +2 | 13 |
5. ETO FC Győr | 8 | 3 | 4 | 1 | 16–10 | +6 | 13 |
6. Puskás Akadémia | 9 | 3 | 2 | 4 | 12–15 | –3 | 11 |
7. Kisvárda | 7 | 3 | 1 | 3 | 7–13 | –6 | 10 |
8. Újpest FC | 9 | 2 | 3 | 4 | 12–12 | 0 | 9 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 9 | 2 | 3 | 4 | 13–18 | –5 | 9 |
10. Diósgyőri VTK | 8 | 1 | 5 | 2 | 12–16 | –4 | 8 |
11. Kazincbarcika | 8 | 2 | 1 | 5 | 9–18 | –9 | 7 |
12. Zalaegerszegi TE | 9 | 1 | 4 | 4 | 16–18 | –2 | 7 |