Polgár Kristóf úgy érzi, a masszív védekezés vezethet sikerre a Kazincbarcikánál

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.02. 16:30
null
Nagyon fájt Polgár Kristófnak is, hogy a Kazincbarcika súlyos vereséget szenvedett Zalaegerszegen... (FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS)
Az elmúlt fordulóban Zalaegerszegen nagy pofont kapott a Kazincbarcika, és pénteken a jó formában lévő MTK ellen lép pályára, Polgár Kristóf szerint az mutatja meg egy csapat erejét, hogy egy súlyos vereségből miként tud felegyenesedni.

 

Az NB I újonca, a Kazincbarcika a múlt héten 5–0-ra kikapott a ZTE Arénában, pénteken pedig azt az MTK-t fogadja. A fővárosi kék-fehérek az előző négy tétmeccsüket megnyerték, legutóbb 4–0-ra győzték le a Kisvárdát.

„Egy-két napig még benne volt a fejekben ez a súlyos vereség, nem volt egyszerű feldolgozni, de tudtuk, hogy jön a következő meccs, nincs sok időnk ezen merengeni – mondta Polgár Kristóf, a Kazincbarcika védője. – A szakmai stáb elemezte a részleteket, visszanéztük a felvételeket, igyekszünk kijavítani a hibákat. Próbálunk előre nézni és a pénteki MTK elleni összecsapásra koncentrálni, s tudjuk, hogy nem lesz könnyű a remek formában lévő csapat ellen.  A ZTE elleni mérkőzést leszámítva eddig masszívan védekeztünk, ehhez kell visszatalálnunk. A saját teljesítményem? Az idény elején volt egy sérülésem, ami miatt kimaradt a felkészülés, kellett egy-két meccs, hogy visszanyerjem a formám, egyre jobban érzem magam.”

Polgár Kristóf megfordult az MTK utánpótlásában, majd Liverpoolba került, és onnan hazatérve szerepelt a Haladásban, Diósgyőrben, Gyirmóton, jelenleg pedig a Kazincbarcika játékosa.

„Nagyon szerettem az MTK-ban játszani, akkor még Agárdon volt az akadémia, két és fél évet töltöttem el ott. Remek időszak volt a pályafutásomban, sokat köszönhetek a klubnak, ráadásul onnan kerültem a Liverpoolhoz. Közel három évet töltöttem az angol klub utánpótlásában, minden gyerek ilyen lehetőségről álmodik. Sajnos, nem kezdődött jól, elszakadt a keresztszalagom, s ráment egy év a felépülésre. Nehéz volt visszatérni, ráadásul sok konkurenciát kaptam a posztomra, említhetném a Real Madridban játszó Trent Alexander-Arnoldot. Habár fiatalabb, mint én, már akkor is a négy-öt évnél idősebbeknél játszott, látszott, hogy nagy jövő előtt áll. Tizenhat évesen szerepelt az U21-ben, ami sokat sejtetett… Kettős érzések vannak bennem azzal az időszakkal kapcsolatban, jó volt átélni, de sajnálom, hogy nem lett belőle több. Sajnos a sérülés keresztülhúzta a számításaimat. Hazatérve hullámzó volt minden klubnál az elöltött időszakom, mindenhol voltak jó és rossz periódusok, de összességében valamennyi volt csapatomra szépen gondolok vissza.”

A Kazincbarcika négy ponttal az utolsó helyen áll, de mutat biztató jeleket, elég csak az Újpest legyőzésére gondolni.

„Megértem, hogy sokan azt gondolták, mi biztos kiesők leszünk, de szeretnénk a vélekedésre rácáfolni. Osztályváltás után mindig nehéz, ráadásul újraépült a csapat, idő kell, de a vezetőség és a stáb részéről is megvan a türelem. Bízom benne, hogy egyre jobb formában futballozunk majd, még akkor is, ha sajnos lehetnek olyan kirívó meccsek, mint a ZTE elleni. Az mutatja meg egy csapat erejét, hogy egy-egy ilyen vereségből miként tud felegyenesedni.”

LABDARÚGÓ NB I 
9. FORDULÓ
20.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest, Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paksi FC85322–12+1018
  2. Ferencvárosi TC742116–  6+1014
  3. Debreceni VSC842211–10+114
  4. MTK Budapest841317–13+413
  5. ETO FC733115–  9+612
  6. Puskás Akadémia831412–15–310
  7. Kisvárda7313  7–13–610
  8. Újpest FC822412–1208
  9. Diósgyőri VTK815212–16–48
10. Zalaegerszegi TE814315–1507
11. Nyíregyháza813410–17–76
12. Kazincbarcika7115  6–17–114

 

 

Legfrissebb hírek

Alissont hosszabb időre elveszthette a Liverpool, Leonit megműtötték

Angol labdarúgás
13 perce

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
23 órája

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:28

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt; információink szerint ők kerültek szóba eddig

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

BL-legek: Julián Álvarez elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:37

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:41
Ezek is érdekelhetik