A kiscsapatok hatása: visszatér a korábbi lebonyolításhoz az MLSZ a Mol Magyar Kupában

D. S. B.D. S. B.
2025.11.25. 19:52
null
Visszatérnek a korábbi lebonyolításhoz a Magyar Kupában (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, nagy vihart kavart ebben az idényben, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megváltoztatta eddigi gyakorlatát a Mol Magyar Kupa lebonyolítását illetően, s ebben a kiírásban mindegyik párosításban sorsolás döntött a pályaválasztóról, így több esetben is előfordult, hogy alacsonyabb osztályú csapatok léptek pályára NB I-es vagy NB II-es csapatok vendégeként. Az MLSZ november 25-i elnökségi ülésén döntött arról, hogy a következő idénytől visszatérnek az eddig megszokott lebonyolításhoz.

Az alacsonyabb osztályú klubok az MK 3. fordulója után nehezményezték az új lebonyolítást, ugyanis az – adott esetben – idegenbeli mérkőzések jelentős kiadást, valamint bevételelmaradást eredményeztek.

Az MLSZ erre reflektálva azt közölte, a sorozat lebonyolítása kapcsán egységes és átgondolt döntést hoztak a futball szereplői, leszögezték: a döntést előkészítő folyamat során és annak vitájában minden olyan érv asztalra került, amely a Nemzeti Sport írásában szerepelt, azaz a csapatokkal, a jogtulajdonos televízióval és a szponzorokkal egyeztetve alapos mérlegelés után született döntés a kupasorozat lebonyolításáról. A versenykiírásról minden érintett időben tájékoztatást kapott, azt valamennyi csapat ismerte és elfogadta a nevezéssel, csakúgy, mint a részvétellel együtt járó jelentős anyagi támogatást.

A Magyar Labdarúgó-szövetség november 25-i – a Magyar Labdarúgás Napján megtartott – elnökségi ülésén azonban a tagok úgy döntöttek, a Magyar Kupa lebonyolítása visszatér az eddig megszokotthoz.

Az alacsonyabb osztályú klubok visszajelzései alapján a kupasorozatban a pályaválasztás joga újra az alacsonyabb osztályban szereplő együtteseket illeti meg a fináléig vezető úton” – olvasható az mlsz.hu-n.

Kitértek arra is, hogy a Magyar Kupa döntőjét 2027-ben is szombaton, május 8-án tartják meg a Puskás Arénában.

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
7 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29