Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.11.07. 09:37
null
Bozó Mirkó a továbbjutást ünnepli (Fotó: Kovács Péter)
Tizenegyesekkel jutott túl az UEFA Ifjúsági Ligában a Puskás Akadémia a norvég Brann csapatán, a szerdai mérkőzés hőse a három lövést is hárító Bozó Mirkó lett.

Senki sem számított könnyű mérkőzésre, és nem is lett az: a Puskás Akadémia U19-es csapata az idegenbeli 1–1-es döntetlen után hazai pályán 0–0-t játszott a norvég SK Brann ellen, így tizenegyesek döntöttek arról, melyik csapat lesz ott az „ifjúsági BL” következő körében. Aki ott volt a Pancho Arénában, vagy a televízióban követte a mérkőzést, tanúsíthatja, a felcsúti együttes az első játékrészben sokkal jobban futballozott a riválisánál, helyzeteket dolgozott ki, ám valamennyi kimaradt. Lehetőségekből a fordulást követően sem volt hiány, ugyanakkor a Brann egyértelműen feljavult, és bizony a felcsúti kapusnak, Bozó Mirkónak is meg kellett mutatnia, nem véletlenül számítanak rá az U19-es válogatottnál.

„Nagyon jó mérkőzés van mögöttünk, próbáltunk végig a saját stílusunkban futballozni, fontos volt, hogy hátul ne kövessünk el hibát… – mondta a lefújást követően Bozó Mirkó.Az első félidőben egyértelműen közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez, mint az ellenfelünk, azonban a legjobb lehetőségből sem tudtunk betalálni. A norvég csapatnak ebben az időszakban egy gólhelyzete volt, akkor a támadó emelését szögletre ütöttem, a fordulás után pedig az egyik közeli csúsztatásnál kellett jó megoldást választanom. Megvolt a lehetőségünk, hogy a játék­időben eldöntsük a továbbjutás kérdését, sajnos nem sikerült, és ahogy fogyott az idő, ott volt a fejemben, tizenegyesek is dönthetnek, akkor pedig sok múlhat rajtam. Mivel a szakmai stáb feltérképezte a Brannt, tisztában voltunk azzal, a norvég játékosok miként rúgják a tizenegyeseket. Más kérdés, közülük csak egy volt ott a Pancho Arénában, az, aki éppen az elsőre vállalkozott.”     

Márpedig akkor túl voltunk az egyébként jól futballozó kapitány, Umathum Ádám kapufára lőtt tizenegyesén, nagyon nem volt mindegy, a norvégok első labdarúgója élni tud-e a lehetőségével. Magnus Spangelo Haga nem a legjobb megoldást választotta, ám ez semmit sem von le Bozó Mirkó érdemeiből, aki hárított, hogy aztán a harmadik és a negyedik sorozatban bravúrt bemutatva segítse továbbjutáshoz a csapatát.

„Hogy a három védés közül melyik volt a legnagyobb? Talán az első, hiszen mi kezdtünk, hibáztunk, és fontos volt, hogy lehetőleg ne kerüljünk hátrányba. Kivédtem a lövést, magabiztosak maradtunk, úgy érzem, egyértelműen a jobbik csapat jutott tovább.”     

Ami a folytatást illeti: az UEFA Ifjúsági Liga következő körében a román FCSB lesz a Puskás Akadémia ellenfele, a mérkőzéseket november 26-án és december 10-én játsszák.

VÉLEMÉNY
 

Molnár Péter, a Puskás Akadémia NB III-as és U19-es csapatának kapusedzője   

„Bozó Mirkó tizenhárom évesen Békéscsabáról került a klubba, Mitring István, Deli Zoltán, Papp Zsombor és jómagam is voltam a kapusedzője, nyár óta az NB I-es kerettel készül, Balajcza Szabolcsnál a legjobb kezekben van. Hasonló felépítésű, mint Pécsi Ármin, nyúlánk, dinamikus, lábbal is rendben van, olvassa a játékot, stabilan véd az NB III-ban, és nem mellékesen U19-es válogatott. Minden edzésbe beleteszi a munkát, nem kérdés, jó úton jár.”       

 

 

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21

A Puskás Akadémia korábbi játékosával erősítene a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 14:33

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Csíkszeredába került kölcsönbe a Puskás Akadémia centere – hivatalos

Minden más foci
2026.01.23. 15:58

A DVTK megszerezte Colley-t a Puskás Akadémiától – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.22. 18:17
Ezek is érdekelhetik