Várkonyi Bence: Meg akarjuk mutatni, hogy mi vagyunk a jobbak

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.12.14. 12:38
null
Várkonyi Bence (5) ragyogóan irányítja a ZTE védelmét, vasárnap a Kisvárda ellen is kulcsfigura lehet (FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS)
Négymeccses győzelmi sorozattal a háta mögött utazik Kisvárdára a ZTE FC, az újabb három ponttal megelőzné a tabellán szabolcsi riválisát a labdarúgó NB I-ben.


 

 

Nagyszerű formában érkezik a ZTE FC Kisvárdára. A zalaiak az előző négy bajnokijukat kapott gól nélkül nyerték meg, ráadásul az utóbbi hat NB I-es meccsükön ötször győztesen hagyták el a pályát. Egyre jobban megmutatkozik Nuno Campos vezetőedző elképzelése a játékon, támadásban és védekezésben egyaránt fejlődik a csapat, a hátsó alakzat vezére a kimagaslóan teljesítő Várkonyi Bence

„Elégedettek vagyunk, hogy sikerült elkapni a fonalat, s jönnek a győzelmek – mondta lapunknak a ZTE FC 23 éves védője. – Külön öröm, hogy az előző négy bajnokit egyaránt kapott gól nélkül nyertük meg. Milyen egyszerű ez: ha hátul nullára hozzuk a mérkőzést, elöl elég egy gól a három ponthoz. De nem csupán a védelem érdeme ez, csapatként védekezünk és támadunk, s bár senkit sem szeretek kiemelni, a kapuban Gundel-Takács Bence kitűnő teljesítményt nyújt. Ami a saját formámat illeti, most jól megy a játék, nincsenek hibáim, igyekszem vezérként viselkedni. Jó úton járok, s nagyszerű visszajelezés, hogy a közelmúltban viselhettem a csapatkapitányi karszalagot, amire büszke vagyok. Fiatal együttesünk van, kellenek a vezérek.”     

A ZTE FC a jó eredményeinek köszönhetően már a középmezőnyben szerepel (a hetedik helyről várta a fordulót), csak egy ponttal van lemaradva a Kisvárda mögött, s a dobogó sincs messze tőle. A zalaiakkal ellentétben a szabolcsiak nincsenek jó formában, az előző hat bajnokijukon csupán egyszer győztek.

„A legfontosabb, hogy a veszélyzónától távolodjunk el, a dobogót egyáltalán nem nézzük – folytatta a zalai hátvéd. – Nem akarunk lassítani, jó formában vagyunk, remélem, ez minél tovább kitart. Ha úgy alakul, hogy a téli szünetet a dobogó közelében töltjük, az nagyszerű lesz, de ez sok mindentől függ. Most csak a kisvárdaiak elleni meccsre figyelünk, augusztusban hazai pályán kettő egyre kikaptunk tőlük, most vissza akarunk vágni, extra motiváció dolgozik bennünk, meg akarjuk mutatni, hogy mi vagyunk a jobbak. Veszélyes együttes a Kisvárda, az Újpestnek nemrégiben három gólt lőtt, a múlt héten a Ferencváros megszenvedett a pályáján, de nem kérdés: győzni megyünk!”     
17. FORDULÓ
December 13., szombat
Nyíregyháza Spartacus FC FC–ETO FC 0–1
Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 2–1
MTK Budapest–Újpest FC 3–4
December 14., vasárnap
12.15: Kolorcity Kazincbarcika SC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
14.45: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
18.45: Kisvárda Master Good–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC1795334–17+1732
  2. Ferencvárosi TC1694334–17+1731
  3. Debreceni VSC1684425–20+528
  4. Puskás Akadémia1784524–21+328
  5. Paksi FC1676335–25+1027
  6. Kisvárda1672718–26–823
  7. Zalaegerszegi TE1664625–22+322
  8. MTK Budapest1762932–36–420
  9. Újpest FC1754825–31–619
10. Diósgyőri VTK1746724–29–518
11. Nyíregyháza Spartacus1735918–32–1414
12. Kazincbarcika16321116–34–1811

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
22 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik